Alkotóház és karácsonyi jótékonysági vásár
Az ünnepek elengedethetetlen kellékei készültek itt: képeslapok, gyöngyfák, kézzel varrott, fonott, vágott, rajzolt, festett díszek, illatos, cukormázzal díszített mézeskalács figurák
A sepsiszentgyörgyi önkéntes program rendezvényének, az Alkotóház – Kézműves műhely, és Karácsonyi jótékonysági vásárra készülődés ötletét a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász már évek óta működő, azonos nevű programjától kölcsönöztük, azzal a szándékkal, hogy nálunk is hagyománnyá váljon.
Ennek keretében októbertől decemberig, kilenc alkalommal, hetente egyszer másfél órán keresztül a korán érkezett karácsony hangulatában az önkéntesek és munkatársak együtt képeslapokat, karácsonyfadíszeket, mézeskalácsot és egyéb kézműves dolgokat készítettünk, és az elkészült termékek egy részét a Caritas gondozottai kapták karácsonyi ajándékként, a többit pedig a Sepsiszentgyörgyön évente megrendezett Karácsonyi Vásár keretén belül értékesítettük, és az összegyűlt adományt a november óta működő kórházi meseolvasó csoport különböző kiadásaira fordítjuk (fogyóanyagok: színes papír, ceruza, gyurma, orvosi analízisek, stb.)
A vásáron azok számára, akik jótékony vásárlásukkal támogatták programunkat tombolát is hirdettünk, melynek fődíja egy mézeskalács-házikó volt.
Az ötleten kapva, többen is ajánlottak az önkéntesek közül saját készítésű tárgyakat tombolanyereménynek: Demeter Éva gyöngy nyakéket és kézzel varrott babát, Váncsa Egon gyertyát, és Kádár Melinda nemeztarsolyt, amelyekkel külön örömöt okoztak Karácsony napján a szerencsés nyerteseknek. Köszönet érte!
A hideg ellenére vásár jó hangulatban telt, ismerkedtünk a többi alapítvány, egyesület munkatársaival, biztattuk egymást, megcsodáltuk egymás munkáit, élveztük a város karácsonyi hangulatát, és általunk is került egy-két szép dísz a karácsonyfákra. 407 lej adomány gyűlt, köszönjük ezt az adományozó vásárlóknak, a vásár szervezőinek, és kiemelten az Alkotóházban részt vevő önkénteseknek, akiknek a munkája, alkotása tette mindezt lehetővé. Külön köszönetünket Olasz Zsuzsának, aki otthon is sok időt szánt a díszek készítésére, és saját készítésű gyöngyfáit is felajánlotta a Caritas javára.(Kovács Hajnalka)