Elmarad az esemény Marosvásárhelyen
Előzetesen regisztrált résztvevők hiányában elmarad az esemény. Az új időpontra a későbbiekben vissztérünk.
Ha ajtót nyitunk a demencia fantasztikus összetett világára, a tanulás végeláthatatlan folyosójára lépünk, ahol ezernyi ajtót nyithatunk ki, amelyek ezernyi témakört jelképeznek, és szó szerint soha véget nem érő tanulást kínálnak. (Juhász Ágnes)
Az Alzheimer Café újraindul Marosvásárhelyen
Június 21-én újra élőhelyszíni Alzheimer Caféra hívjuk a demens betegek hozzátartozóit, egészségügyben dolgozókat és más érdeklődőket. Az Alzheimer Café néven meghonosodott előadássorozatok keretében Marosvásárhelyen már a tavaly szeptemberben elkezdtük taglalni mindazokat a tudnivalókat, amelyek a demenciában (köztük Alzheimer-kórban) szenvedő betegek hozzátartozóinak jó tudni ahhoz, hogy betegeik gondozását és – főként – elfogadását elősegíthessék.
Időpont: 2021. június 21., 18 óra
Helyszín: Caritas Ház – Marosvásárhely, Mărăști utca 36. szám
A részvétel ingyenes, viszont előzetes regisztráció szükséges, mivel a helyek száma korlátozott. Érdeklődni, jelentkezni lehet a 0741 258 194-es telefonszámon 8-16 óra között.
Kapcsolódó:
Miről fog szólni az első Alzheimer Café? Szigyártó Adrienn pszichológus, szupervízióköteles családpszichoterapeuta válaszolt. >>>
Sok-sok kegyelem mindennapi megnyilvánulása – dr. Berszán Lídia gondolatai az időskori párkapcsolat és a demencia témaköréről >>>
Hogy bele ne rokkanjunk az ápolásba – beszélgetés dr. Kiss Gabriellával a demencia témakörében írott könyve kapcsán >>>