Amikor a régiség az újdonság

Gyimesiek jöttek vendégségbe a gyergyószékiekhez. A Caritas Idősek nappali foglalkoztatójában járók találkoztak újra, a vendégfogadók ezúttal is gazdag programot állítottak össze. Nagy élmény volt – ebben egyetértettek mind a harminchárman.

A két csapat tagjai a Lázár-kastélynál találkoztak, a műemlék meglátogatása során az úrihímzés-kiállítás aratott osztatlan sikert, majd a Barátok templomát meglátogatva új tudással gazdagodtak. Anaklét testvér adta tudtukra, hogy Güdüc neve tulajdonképpen török eredetű és átkelőhelyet jelent, itt jöttek be a török, tatár, kozák hordák.

Szárhegyről Ditróba vezetett a kirándulók útja, az Erdő házban a kitömött vadállatok mellett az egykori szerszámok kötötték le a figyelmüket. Jó volt újra látni kézvonót, éket, csatlingláncot, s még „orosz druzsbát” is. „A régiség volt számunkra az újdonság, s mikor hazamentem, számba is vettem, hogy nekem is van jármom, boronám, csak megfeledkeztem ezekről” – fogalmazott egy résztvevő.

Az impozáns Jézus szíve templomban az Irgalmasság rózsafüzérét együtt mondták el, majd a Barátság vendéglőben ünnepi ebéd zárta a találkozást.

A korábbi, gyimesi találkozó után jó volt megint együtt lenni, szögezték le a gyergyói csoporttagok. Ismerős arcokat láttak viszont, és a találkozók sora folytatódik, egy gyimesi tájházba kaptak meghívást a gyergyóiak.

Balázs Katalin