Amikor a reménység, a szeretet és a kitartás találkozik…

Szovátán került sor a Szépkorúak II. Találkozójára

Lelkes szovátai idősek, valamint vidám muzsikaszó fogadta a helyi Domokos Kázmér Művelődési Központba érkező nyugdíjas-csoportok tagjait a Gyulafehérvári Caritas Maros családsegítő szolgálata által szervezett Szépkorúak II. Találkozóján. A hat településről a Royal GTS és a Transbernad KFT járműveivel érkező 142 idős hetek óta készült a rendezvényre, és az első visszajelzések szerint akár már jövő héten is részt vennének egy hasonló összejövetelen, és a 12. ilyen találkozót se szeretnék majd kihagyni.
Az ezüstkorúak lendületes és fiatalos hozzáállása az egész napos program során is kiemelt szerepet kapott. Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója és Oláh Domokos szovátai plébános köszöntője után ugyanis maguk a csoportok kerültek a reflektorfénybe a tavaly megszokott bemutatkozás érdekében. Sorrendben az erdőszentgyörgyi, a marosszentgyörgyi, a gyulakuti, majd az ebédszünetet követően (a finom falatok a gyergyócsomafalvi Borsika Panzió szakácsát dicsérik) a székelyvéckei, a nyárádremetei és a házigazda szovátai csoportok álltak a mikrofonok, egyesek pedig a kamerák vagy diktafonok elé: utólag többen is viszontláthatták magukat a tévé képernyőjén vagy az újságok címlapján.
A kisebb szünetekben alkalom adódott a kapcsolatteremtésre, a régi ismerősökkel való találkozásra, a közös egykori emlékek felidézésére, mindezt Jánoska Zoltán és Molnár Dénes harmonika-, illetve hegedűjátéka tette még hangulatosabbá. Ezt a célt szolgálták a színpadról előadott viccek is, valamint az erdőszentgyörgyi UPA Dance tánccsoport fellépése is. A viccmondás mellett ezúttal is szerepelt a programban a tombolázás, mindenik település szerencsésebb nyugdíjasai nyereményekkel térhettek haza a programzáró Régi magyar áldás üzenetével is gazdagodva.
A szervező csapat ezúton is köszönetet mond az eseményt támogató vállalkozóknak és magánszemélyeknek. A Caritas mellett a felmerülő költségek jelentős részét a Szovátai Fürdővállalat, a nyárádremetei időseket ingyen utaztató Transbernad KFT, a Szántó–Fülöp Pékség, valamint Néma Levente (a szovátai családsegítő állandó szponzora) fedezte. A római katolikus plébánia asztalokkal és padokkal szolgált a szervezés során, a technikai felszerelést a Domokos Kázmér Iskolacsoport kölcsönözte, míg a polgármesteri hivatal a termeket biztosította.
A szervezők munkája és a szovátai nyugdíjas-csoport vendégszeretete mellett Bíró Ágota önkéntes-koordinátor és a helyi otthoni beteggondozók önzetlen segítsége vitte sikerre a Szépkorúak II. Találkozóját is. (Szabó Attila)