Anyák és apák napja Szovátán és Nyárádremetén
A szovátai szépkorúak Szeretet-csoportja a 3-as számú óvoda lelkes pedagógusait és csoportjaikat, a Nyárádremetei Szépkorúak Kitartás-csoportja pedig a helyi ovisok egy csoportját látta vendégül legutóbbi alkalommal a Domokos Kázmér Művelődési Központ kistermében, illetve a Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskolában
Az erre az alkalomra a családsegítő szolgálat helyi szociális munkása által meghívott Fülöp Andrea és Nagy Anita, valamint Márkos Mónika óvónők csoportjai az anyák nemzetközi napja kapcsán köszöntötték tánccal, énekkel és verssel, majd virággal a megjelent hölgyeket és urakat. És ha a szovátai vagy nyárádremetei szépkorúak táncra már ritkán is perdülnek, és például a csöppségek által bemutatott körtáncokat, gólyatáncot már talán nem mindenki tudná közülük eljárni, azért a nyugdíjasok himnuszát vidáman énekelték el ezúttal is kis vendégeiknek az ilyenkor szokásos közös fényképezkedés és szeretet-vendégség előtt.
Az újabb vidám együttlét pedig egyúttal reményeink szerint megadja a jövőbeli találkozások alaphangulatát is, amikor közkívánatra ismét Kőrispatakra kirándul a Szovátai Szépkorúak Szeretet-csoportja, ezt követően pedig a nyárádremetei nyugdíjasok is június folyamán, Néma Zoltán állandó támogatónk és a Caritas-szervezet jóvoltából. (Szabó Attila)