Anyák napjára készülve
Május 4-én anyák napi, kézműves, játékos programot szervezett a zsögödi önkéntes csoport 1-4, osztályos gyerekeknek
Bemelegítésképpen népdalokat énekeltünk, majd az Anyák napja fontosságáról, és arról beszélgettünk velük, kinek mi jut eszébe először, ha arra a szóra gondol, hogy édesanya.
Ezt követően a gyerekek két csoportban különböző foglalkozásokon vettek részt. Két asztalnál folyt a munka. Egyik asztalnál képeslapokat készítettek az édesanyáknak, a másiknál pedig tulipánt hajtogattak színes kartonból. A gyerekek lelkesen hajtogattak, rajzoltak, ragasztottak és örömmel mutogatták a szebbnél szebb tulipánokat, képeslapokat. Az ajándékok elkészülése után pedig önfeledten játszottak a gyerekek.
A program lezárásaként még arról beszélgettünk, hogyan lehetne megajándékozni még az anyukákat a tárgyi ajándékokon kívül. Minden gyerek egy kis feladatot írt egy papír cetlire, amellyel az anyukáját fogja segíteni napján. A papírokra ákom-bákom betűkkel a következőket írták: elmosogatok, hozok borvizet, sepregetek, kiteregetem a ruhákat stb. A feladatokat egy kalapba tettük, mindenki húzott egyet és megígérte, hogy e feladat elvégzésével könnyíti az anyukája munkáját Anyák napján. Majd rövid énekléssel, játékkal végződött a program. A gyerekek mosolyogva távoztak, kezükben a színes virágokkal és képeslapokkal. (Lőrincz Enikő)