Apró csavarnak is kell lenni
Hargita megyei hátrányos helyzetű gyerekek tábora Lókodon
Június 27- július 1. között harminchét, Hargita megye közel 14 településéről származó 8- 13 év közötti gyereket táboroztattak a Gyulafehérvári Caritas családsegítős munkatársak és önkéntesek Lókodon. A kedves kis dombokkal övezett elnéptelenedett falu a vidámság színhelye lett erre a hétre. Nagy izgalmakkal érkezett a három régió – Gyergyó, Csík és Udvarhely gyerekcsapata. Többen is elmondták a gyerekek közül, hogy már hajnaltól nem tudnak aludni az izgalomtól. Nem is csoda, hisz számukra ez volt életük első tábora. Segíthet ezeket az érzéseket megérteni, ha a kedves olvasó felidézi saját első táborát, annak élményhalmazát a várakozástól, csomagolástól kezdve a hazautazásig, a későbbi levelezésekig.
A két gyönyörű tornácos házba való bepakolás után általános tudnivalók, szabályok tisztázása, majd négy kisebb csoportra oszlott a vidám csapat, akiket egy munkatárs és egy önkéntes vezetett a hét folyamán. Az első közös ebéd, illetve a délutáni szieszta, „felhőnézés” után a lelkesedésünk a felhőket annyira eloszlatta, hogy sikerült egy hatalmas vizeslufibajnokságot szervezni, illetve más kinti játékokat játszani. Az idő gyorsan repült, az önfeledt játékból máris vacsorára szólított a kürt hangja. A tábor egyik jellegzetessége, a tábori posta már az első nap működésbe lépett, minden főétkezés után sor került a postabontásra, amit nagy izgalommal várt mindenki. Vacsora után tusolás, majd közös ima, éneklés, majd „álomporhintés”. Elképzelhető azoknak a gyerekeknek az öröme, akik talán legelőször tusoltak meleg vízzel, vagy először feküdtek külön ágyban….
Kedden a reggeli kürtszó után sietős készülődés, majd közös tábori tánc élménye után irány az ebédlő, ahol Tünde szakácsnéni és a Harmopan-pékek lelkes munkájának gyümölcséből a terülj terülj asztalkám élményét vihettük magunkkal. Az aznapi kerettörténet a kis csavar története volt, e történet, illetve a tábori himnusznak a segítségével azt próbáltuk megerősíteni a gyerekekben, hogy „apró csavarnak is kell lenni, hogy jól menjen a gépezet”, hogy ott, ahol vagyunk, pótolhatatlanok és egyediek vagyunk, és nélkülünk a nagy gépezet, a család, az osztályközösség, a baráti kör, vagy a faluközösség nem működik tökéletesen. Ebéd után, amíg a nagy teremben különböző kézművesfoglalkozásokra került sor, addig a kisebb termekben a délutáni stafétajátékok, vetélkedőket készítette elő pár szervező, így az alkotás élménye után a csapatmunka, az egymásárt drukkolás, az egymás biztatása, a képes vagyok rá, meg tudom csinálni, mellettem áll a csapat élményét lehetett megízlelni.
Szerdán, az „indián napon”délelőtt két csoport az izlandi lovak megbízhatóságát, a lovaglás örömét tapasztalhatta meg, a másik két csoport az indiánok életformájáról, az indián élet tartozékairól beszélgetett, miközben indián ékszereket készítettünk, majd ebéd után a két varázslatos indián sátor, „tippi” készült el, és nem is lehetett volna teljes a napunk testfestés, indián tollak, improvizált ruhák és indián tánc nélkül, majd este vacsora után a rögtönzött buli nélkül. A napok csak úgy repültek, szerdán már azon szomorkodtunk, hogy még csak két nap, és menni kell haza.
A csütörtökre tervezett kirándulás a bizonytalan idő miatt nem valósult meg, de így a csapat másik felének is megadatott a lovaglás élménye, és így több idő jutott minden csapatnak a délutáni „Tied a színpad” produkciójának az előkészítésére. Fergeteges előadások sorozatában gyönyörködhettünk, ahol éneket, mozgásművészetet, együttműködést figyelt a csak pozitívumokat megerősítő zsűri, majd vacsora után az időjárás is mellénk szegődött és így a tábortűzes élményünk sem maradt el. És másnap már a becsomagolás, búcsúzkodás, táborkiértékelés napja volt kiscsoportban és nagycsoportban is, az együttes élményt, összetartozást erősítő egyforma táboros pólókba való beöltözés után az utolsó közös ebédünk és a különdíjak kiosztására és ajándékozásra került sor. Minden táborlakó egyedi, leg-leg első díjában részesült, így pl. díjaztuk a legkedvesebb, legmosolygósabb, legsegítőkészebb, leggondoskodóbb, és sok hasonló jó tulajdonsággal rendelkező táborlakót, ezzel is megerősítve bennük a „fontos vagy, értékes vagy ” tudatot.
Élmények halmaza volt ez a tábor, kezdve a mindennapi friss, illatos kenyérrel, kiflivel, a változatos, finom falatokkal, folytatva a napok minden momentumával, az újdonságokkal, játékokkal, a személyes figyelem, szeretet, elfogadás megtapasztalásával, és hiszem azt, hogy ezek az élmények jó sokáig vissza fognak köszönni ezeknek a gyerekeknek az életében. Talán a túl sokáig tartó esős idő őbennük a közös felhőnézést idézi fel, vagy a tippikészítést, talán étkezéseknél megszólal a belső dallam, hogy „Te hívsz meg minket a lakomára”, vagy az otthoni igavonó lóról a lókodi lovaglás élménye éled újra bennük, vagy egy leesett toll az indián-napra fogja emlékeztetni… és ha kis mértékben is, de kárpótolni fogja őket egyénileg hordozott terhekért, legyen ez anyagi vagy érzelmi hiány.
Nyilván egy ilyen tábor nem tudna megvalósulni az anyagi támogatás nélkül, hisz a táborban való részvétel, oda-vissza utazás teljesen ingyenes volt a gyerekeknek. Köszönjük a támogatást a németországi partnereknek, Hargita Megye Tanácsa keretén belül működő Gyermekvédelmi Igazgatóságnak, a Harmopan malom- és pékipari vállalatnak, akik nemcsak friss kenyérrel és kiflivel járultak hozza a tábori költégekhez, hanem a "Varázsoljuk együtt a szegény gyerekek nyarát" közösségi kampány révén még 17 gyereket tudtunk táboroztatni, Daczó Zoltán vállalkozónak, a Vándor Trans szállítási vállalatnak, és a lókodi vendéglátóinknak, a Walter és L.I.A. Alapítvány vezetőségének, munkatársainak, akik mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat, és hogy tartalmas táborunk lehessen.
És nem utolsó sorban köszönet az önkénteseinknek az önzetlen munkájukért. Reméljük, hogy ez az összefogás más vállalkozókat is megmozdít arra, hogy az elkövetkezőkben még több nélkülöző gyereknek szebbé tudjuk varázsolni a nyarát. (Bíró Katalin)