Így cseperedtünk 2017-ben

A cseperedő programok egyik alapvető célkitűzése a családok felkarolása, támogatása a felelős életminőség kialakítása érdekében a családon belül, valamint a gyerekek és szüleik kapcsolatának erősítése. A gyerekkel való együttműködés megtanulása, a gyereknek nyújtott környezeti (mozgásos, érzelmi, társas, tárgyi stb.) tényezők  feltérképezése, valamint olyan lehetőségek megteremtése és kipróbálása, melyek által a gyerekek személyiségfejlődése, mozgás- és viselkedéskultúrája gazdagodik, színesedik. 

A programjainkra érkező, 0-6 éves gyereket nevelő családok között kiemelt figyelmet kaptak a koraszülött kisgyermekes családok, a szociálisan nehezen integrálódó kisgyermekes családok, eltérő fejlődést mutató kisgyermekes családok, a gyermeket egyedül nevelő szülők és azok a családok, akik számára fontos a korai időszakban való tudatos odafigyelés.

A 2-6 hónaposok babamasszázson, a 6 hó-3 éves gyerekek ének-mondókás mozgásos programon vettek részt, melyben kompetens mozgástanulást céloztunk meg a nagymozgások és finommozgások tanulásánál, odafigyelve az egyensúly megtartására különféle helyzetekben, lehetőséget biztosítva a testtudat, testséma célzott  tanulására,  a gyerekek szemszögéből önmaguk minél kompetensebb érzékelésére, a mozgásminták bővülésére, melyek segítségével egy gazdagabb alkalmazkodás valósulhat meg.

A csoportos együttlét külön érdeme az egymásra figyelés, egymás kivárása, a társas együttlét határainak tanulása, a szociális utánzás lehetőségeinek kipróbálása, a viselkedési minták bővítése.

A különböző mozgásminták megtapasztaltatása, kipróbálása ének-zenei háttérrel történik, tanulva a magyar gyerek- és népdalok dallamvilágát, fejlesztve a passzív-aktív  szókincset, az anya célzott mozgása általi ritmikusságot.

Az óvodás, kisiskolások (3-7 évesek) Székelyudvarhelyen a Kincskereső kaláka és a Mezítlábas kalandok programba, míg Marosvásárhelyen a Játékos mozgás, ügyességi próbák programba kapcsolódtak be.

Kincskereső kaláka programon a szeretetnyelv elmélyítése volt az éves téma, különös tekintettel a családon belüli kapcsolatok, érzelmek megnyilvánulásaira. Mindegyik alkalom egy figyelemfelkeltő címet kapott, a foglalkozáson barkácsolt emlékek is kapcsolódtak az aznapi témákhoz, mint a szeretetkapcsolatok felismerése, megerősítése, félelmek felismerése és a velük való megküzdés a szeretet-kapcsolatok segítségévelajándékozás, családon belüli szeretetkapcsolatok megerősítéseanya-gyerek, apa-gyerek, testvérkapcsolat megerősítés, bocsánatkérés, nagyszülő-unoka kapcsolat megerősítése, harag kezelése.

    

Mezítlábas kalandok programot 3-6 éveseknek szerveztük, a lúdtalpasság, bokasüllyedés és egyéb lábdeformitások kialakulásának megelőzése célzattal, különös tekintettel a láb izomzatának erősítésére, a helyes járásminták kialakítására. Mindez játékos formában valósult meg, a gyerekek sokrétű feladatokban ügyesítették a talpat, lábujjakat.

Játékos mozgás és ügyességi próbák programon sokféle csapatjátékban és egyéni vetélkedőben tehették próbára magukat a gyerekek. A labdajáték számos változata által minden testrészet megmozgattak, az ugróiskolát többféle szabály szerint játszódták, különböző felületű eszközökön az állatjárásokat utánozva tették próbára ügyességüket, színfociztak, kacsavadászt játszódtak, célba dobtak, gólyajárásban ügyesedtek, padon egyensúlyoztak, párban labdát hordtak stb.

A labdajátékok, a különböző járásminták (pl. állatjárások) utánzása, a különböző felületetek mozgásos, taktilis megtapasztalása mind a testi én fejlődését, a testtudat, testséma megerősödését, a mozgásminták gazdagodását célozták. Ugyanakkor a csapatban való részvétel társas kapcsolatok erősödését, a közösségben történő személyiségfejlődést tették lehetővé.

   

Nemcsak a gyerekeknek szerveztünk színes programokat, hanem a szülők számára is lehetőségként kínáltuk fel az Utazzunk gyerektémában programsorozatot – ahol a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdések mentén lehetett beszélgetni a különböző szakterületek meghívottjaival. Örökzöld témák kerültek terítékre, mint a dackorszak, testvérféltékenység, szobatisztaság, táplálás, hozzátáplálás, óvodára hangolódás, óvodaérettség, kötődés, bizalom, leválás, határok, szabályok, korlátok a gyermeknevelésben, Mikor kezd beszélni a baba?, Anya, játssz velem!, Jön a tesó!, Önbizalmat a gyerekeknek! Az Elég jó szülő 10 titka, Hogyan születik a szülő, Személyiségünk labirintusai, Rövidlátó és messzelátó nevelés, Lelki wellness anyukáknak.

Évközben az épp aktuális ünnepnek megfelelő tematikus közösségformáló tevékenységeket szerveztünk, mint farsang, húsvétra hangolódás, anyák napja, gyermekek hete, adventi ráhangolódás – az itt résztvevő családok új kapcsolatokat alakíthattak ki, megtapasztalva a közösség megtartó erejét.

A Cseperedő programjaiba bekapcsolódó családok visszajelzései alapján nagy az igény a felkínált tevékenységekre, melynek bizonyítékául szolgál, hogy gyermekek nagy szeretettel járnak a foglalkozásokra.

 A programokon való résztvétel eredményeként a gyerekeknél a következőket észleltük: értelmi-érzelmi érettségük megnő, kezdeményezőkészségük, kreativitásuk, problémamegoldó készségük nő, megnő az aktív szókészletük, magabiztosan kommunikálnak. Mozgásukban ügyesednek, egyensúlyérzetükben fejlődnek.

A szülők részéről megfigyelhető a gyerekre való odafigyelés, a szülői felelősség tudatosítása a gyerekeik nevelésében, az érzelmi elhanyagolás megelőzése, az esetleges elakadások kiküszöbölése.

   

A fejlődés, a tanulás egy életen át tartó folyamat, de a korai években kiemelt szereppel bír a környezet, amelybe beleszületünk, hisz ez a mozgásos és viselkedési minták elsajátítását teszi lehetővé. Ennek a környezetnek a hatására tanulunk meg boldogan és felszabadultan élni, különbségeket megtanulni, elsajátítani az érzelmekben, a gondolkodásunkban, a mozgásunkban, a viselkedésünkben. Fontos, hogy ez a környezet odafigyeljen arra, hogy minnél gazdagabb, színesebb irányba nyújtson utat a kisgyereknek. 

A programot támogatta a Bethen Gábor Alapítvány.