Átmenetek biztonságban – családok az óvoda kapujában
A „Kis lépések, nagy kapcsolatok” című projekt keretében a Gyulafehérvári Caritas, Budvár utcai Első Lépések Központ családjai vehettek részt egy több napos programban, amelynek célja az volt, hogy a családokat közelebb hozza az óvodai világhoz, és segítsen a kisgyermekeknek abban, hogy fokozatosan, biztonságban és saját ritmusukban illeszkedhessenek be az óvodai közösségbe.
A program megvalósításában partnerként működött közre a Ficánka Óvoda, amely nyitottan és támogatóan fogadta a kezdeményezést. A projekt több egymásra épülő tevékenységből állt, amelyek során a gyermekek, a szülők, az óvodapedagógusok és a központ szakemberei együtt dolgoztak azért, hogy megalapozzanak egy bizalomra épülő kapcsolatot.
A program elején játékos, érzelmi ráhangolódást segítő foglalkozásokat tartottak, ahol a gyerekek megismerkedhettek az új helyzettel. Ezek az alkalmak segítettek abban, hogy csökkenjen a félelem az ismeretlentől, és hogy a szülők is nyugodtabban viszonyuljanak az óvodai környezethez.
A második lépésben a résztvevő családok egy valódi óvodai napba kapcsolódhattak be: a gyerekek szüleikkel és a központ munkatársaival együtt látogatták meg a óvodát, ahol közösen vettek részt a napi tevékenységekben. Ez a látogatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek ismerős arcokkal körülvéve, fokozatosan barátkozzanak meg az új közeggel. A szülők pedig közvetlenül tapasztalhatták meg, hogyan foglalkoznak a pedagógusok a gyerekekkel, milyen szeretetteljes és támogató légkör uralkodik az intézményben.
A harmadik tevékenység egy közös családi kirándulás volt a Babusgató állatsimogató parkba. Ez a program lehetőséget adott arra, hogy a családok kiszakadjanak a hétköznapokból, feltöltődjenek, és közös élményeket szerezzenek a gyermekeikkel. A természetközeli élmények és az állatokkal való közvetlen kapcsolat nemcsak örömforrás volt, hanem fejlesztő hatással is bírt a gyermekek érzelmi és szociális készségeire. A közösen megélt pillanatok és a szakmai nyitottság egy olyan alapot teremtettek, amelyre bátran építhetünk a jövőben – családok, szakemberek és intézmények együtt.
Bodó Csilla, központvezető
Köszönjük Székelyudvarhely Városának, hogy támogatta a projekt megvalósítását!




