Az élet és az idősek ünnepe Zabolán
A Gyulafehérvári Caritas Zabolai Közösségi Központja mintegy 160 résztvevővel közösen megünnepelte az idősek világnapját szeptember 29-én. A rendkívüli esemény egy istentisztelettel vette kezdetét a zabolai református templomban, majd a rendezvény a kultúrotthonban folytatódott, ahol a Hargita megyei idősek vendégelőadása nagy sikert aratott a helyi, a kézdivásárhelyi és a szentléleki szépkorúak körében.
Október 1-jén világszerte tartják az idősek nemzetközi napját, azzal a nem titkolt céllal, hogy felhívják a figyelmet az idősebb emberek problémáira, társadalmi helyzetükre és szerepükre, valamint hogy hangsúlyozzák, mennyire fontos életterünk hozzáigazítása az időskorúak képességeihez és igényeihez. Ennek tükrében a Gyulafehérvári Caritas Zabolai Közösségi Központja vasárnap első alkalommal ünnepelte nyilvánosan az idősek világnapját. Az egész napos esemény a zabolai református templomban kezdődött, ahol az egybegyűltek Beke Tivadar lelkész az ünnepi alkalomhoz illő igehirdetését hallgatták meg. A szépkorúak serege innen átsétált a helyi kultúrotthonba, ahol Hubbes Kinga, a háromszéki központ vezetője köszöntötte őket. A felszólalók között volt Fejér Levente, Zabola polgármestere is, aki rövid beszédében kiemelte: az idősek világnapja arra kell emlékeztessen mindannyiunkat, hogy elődeink már megtették értünk azt, amit meg kellett tenniük, így biztosítva remek alapot a jövőnk számára.
A folytatás már a szórakozásról, a táncról és a nevetésről szólt. Felvezetésként Sándor István szociális munkás, az udvarhelyszéki idős csoportok vezetője derűs és vicces történetekkel buzdította az időseket arra, hogy boldogan éljék életüket. A zabolai esemény meghívottja a Caritas felsőboldogfalvi és máréfalvi idősek csoportja volt, melynek tagjai bemutatták Régi fiatalok új köntösben című, roppant szórakoztató előadásukat. Ekkorra a kacagás, a derű és a vidámság vette át a főszerepet a zabolai kultúrotthonban, ahol végül lelkészi áldással, szeretetvendégséggel és beszélgetéssel ért véget az idősek világnapja alkalmából megtartott ünnepség.
„Mérföldkő volt számunkra ez a rendezvény, hiszen a Zabolai Közösségi Központ első alkalommal lehetett házigazdája egy ilyen jellegű eseménynek, és nagyon örülünk, hogy sikerült összehozni a környékbeli idős csoportokat. A hétvégi ünnepség helyi összefogással valósult meg, hiszen a központunkat látogató idősek, a zabolai önkormányzat és a zabolai nőszövetség közösen dolgozott a szervezésen. Köszönet illeti őket a munkájukért. Szintén köszönet jár a felsőboldogfalvi és a máréfalvi idősek csoportjának a rendkívül szórakoztató előadásukért, és azért is, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Az indulásnál sokat segített nekünk Beke Tivadar református lelkész, aki támogatta szervezetünket, és neki is köszönhetjük, hogy most harminc aktív tagja van a csoportunknak. Számunkra fontos, hogy az idősek találkozhassanak egymással, és teret tudjunk biztosítani a tevékenységeiknek” – mondta Hubbes Kinga, a Zabolai Közösségi Központ vezetője. „Egyrészt büszke vagyok magamra, mert ez volt az első ilyen volumenű esemény, amelynek a szervezője voltam, és úgy érzem, hogy megálltam a helyem. Másrészt hihetetlenül hálás vagyok, hogy közös összefogással egy ilyen csodás nappal ajándékozhattuk meg az időseket” – mesélte Bódi Rozália szociálpedagógus.
Köszönjük Kovászna Megye Tanácsának, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak, a zabolai önkormányzatnak és az RMDSZ Zabola Községi Nőszervezetnek a támogatást és a segítséget, amely hozzájárult az ünnepség sikeres lebonyolításához.
Tibodi Ferenc