Az élet szép, csodáld meg
A Gyulafehérvári Caritas Marosvásárhelyi Kirendeltsége ünnepséget szervezett október 1-jén, az idősek világnapja alkalmából. A rendezvényen több mint 140 idős személy vett részt
Az élet szép és széppé is kell tennünk függetlenül attól, milyen életkorban vagyunk. Ez volt az alapgondolata az idősek világnapja alkalmából a Gyulafehérvári Caritas Marosvásárhelyi Kirendeltsége által október 1-jén szervezett rendezvénynek. Ez az igény képezi az alapelvét a marosvásárhelyi, időseket foglalkoztató Teréz Anya Központnak is. Jó volt látni, hogy ezen a nevezetes napon több mint 140 idős személy vallja ugyanezt a gondolatot.
Hogyan is tehető széppé az élet?
Ennek megtapasztalására nyújtott lehetőséget ez az ünnep, amelynek tematikáját úgy válogattuk össze, hogy helyet találjanak benne a lelket építő, a feltöltődést szolgáló, illetve a szórakoztató programok is.
A nap első vendégeként Csintalan László főesperes köszöntőt mondott a jelenlevő időseknek a jeles nap alkalmából. Őt követte Berke Krisztina hobby dekoratör, aki ötleteket mutatott be arra vonatkozóan, hogy hogyan tehetjük ünnepélyesebbé egy kis kreativitással akár hétköznapjainkat is.
Pszichológus vendégeink, Kovács Réka Rozália és Becsky Borbála megerősítettek abban, hogy rohanó hétköznapjainkban, az állandó helytállásban elengedhetetlen fontosságú tényező, hogy időnként megálljunk, lazítsunk, önmagunkra figyeljünk.
A rendezvény legvidámabb része a szüreti bál volt, amelyen fájdalmat, gondot, szomorúságot feledve táncolt, aki csak tudott. A bál kedvcsináló vendége Berger Margit, a Caritas-szervezet Örökzöld csoportjának tagja volt. A mulatozás után jólesett a vacsora és az együtténeklés.
Örülünk, hogy ilyen szép számban együtt lehettünk. Bízunk abban, hogy ez a színes nap kedvet, lehetőséget nyújtott arra, hogy szebbé, gazdagabbá tegyük hétköznapjainkat, hiszen elsősorban mi vagyunk ezért felelősek.
Köszönetet mondunk a csodálatos ünnepért mindenkinek, aki hozzájárult a szervezéshez és a kivitelezéshez. Az anyagi támogatásért köszönet az Aages és a Fomco kft-nek.