Az elhunyt gondozottakra emlékeztek

A Gyulafehérvári Caritas otthoni gondozói munkatársai minden évben szentmise keretében is megemlékeznek az elhunyt gondozottjaikról.

November 26-án Csíkban a szentmisét a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében tartották.

Megemlékező szentmise a gyergyóalfalvi gondozottakért is: Akkora nagy volt a csend, a meghittség!

Közel egy hónapja elkezdtünk beszélni, készülődni, hogy megszervezzük a szentmisét melyen az elhunyt gondozottainkra fogunk emlékezni. A kolleganőkkel megbeszéltük, hogy névsort írunk, hogy így is jobban tudunk emlékezni. A névsor összeírással nem nagyon haladtunk, mert legtöbbször volt valami élmény, történet az elhunytról. Ezért nem volt könnyű a haladás.

2oo1 novemberétől van otthoni beteggondozói szolgálat Gyergyóalfaluban és mostanig 242 elhunyt van a nyilvántartásunkban. Szoktam mondogatni, hogy a halottak számát nem lehet csak úgy kimondani, mert azok a számok mindig annyi élet végét jelentik, nagyon sok szenvedést, testi és lelki fájdalmat, elválást, hiányt és még sok mindent.

A szentmise egy nagyon szép napra volt előjegyezve Szent András apostol – az ember halász – napjára. Reggel lett. 6:15-kor már indultam, hogy szólítsam a kolleganőket, már 6:3o-kor feldíszítettük az oltárt és vártuk, hogy mi lesz majd a szentmisén, ami 7:3o-kor kezdődött. Nagyon aggódtunk, hogy eljönnek-e a hozzátartozók. Ahogy telt az idő, nagy örömemre és meghatódásomra nagyon sokan eljöttek, hogy velünk együtt emlékezzenek és imádkozzanak az elhunyt hozzátartozókért. Nálunk úgy szokás, hogy az elhunyt hozzátartozói szoktak elől ülni az első padokban a szentmisén, de most mi a Caritas-os nővérek ültünk az első padban. Ettől is még jobban éreztem, hogy a mi elhunytainkról van szó, egy kicsit hozzánk is tartoztak.

Annyira szép volt a megemlékezés, a szentmise, de amikor kezdődött az áldozás akkor szembesültem, hogy az elhunytaink hozzátartozói is meg vannak hatódva. Ahogy jöttek előre minden arc emlékeztetett valakire.  Azt is éreztem, hogy nem csak mi vagyunk jelen, akkora nagy volt a csend, a meghittség. A szentmise végén mindenki mintha várt volna valamire. Majd elindultunk mi is kifelé és az emberek kezdtek megölelni, köszönték a munkánkat és, hogy még így is gondolunk az Ők hozzátartozóikra. Többen sírtak, velünk együtt. Kint az utcán is találkoztam emberekkel, akik hálásak voltak ezért a szép megemlékezésért. Egy fiatalember is megállított, majd az mondta, hogy attól érezte másnak ezt a szentmisét, mert mindenki másra gondolt (elhunytra) és mégis mindenki együtt volt és imádkozott. Adja a Jó Isten, hogy jövőben is együtt emlékezhessünk az elhaltjainkra: Emlékük legyen áldott, nyugodjanak békességben, az Úr jézus szent Nevében!

András Ildikó