Az embereket kell szeretni, a dolgokat használni!
Biztos kezdet házak Maros- és Hargita megyében
Nagyszabású projektbe fogott bele a Gyulafehérvári Caritas, összesen hat községben indítanak úgynevezett Biztos kezdet házakat. Kedd délelőtt Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztató keretében ismertették a Norvég Alapból finanszírozott Biztos kezdet egy biztos jövőért – Integrált szociális ellátás kisgyermekes családok számára elnevezésű projektet.
Elsőként Ludescher László a Caritas ágazati igazgatója köszöntötte a sajtó megjelent munkatársait, valamit a partnerintézmények képviselőit. Elmondta, hogy egyértelműen látszik, hogy egyre kevesebb gyerek születik, hatalmas népesség kiesés van az országban és a megszületett gyerekeknek a fele szegénységben él, negyede pedig szélsőséges körülmények között, mélyszegénységben. A Caritas harmincegy éves fennállása alatt mindig is azt vallotta, hogy szükséges az emberekbe befektetni, a jövő generációját képezni. Továbbá ez idő alatt azt is megtapasztalta a szervezet, hogy leginkább vidéken van szükség a segítő szolgáltatásokra, nagyon sok esetben a tanultabb, képzettebb emberek „elszivárognak” a közösségekből. Éppen ezért ez a projekt is 6 vidéki települést érint, Maros megyében Marosszentgyörgy, Hargita megyében Gyergyóalfalu, Gyergyóremete, Korond, Oroszhegy és Zetelaka községeket. „Egy-egy ilyen projekt nem a semmiből jön, hanem a szoros együttműködésből, bizalomból.” – fejezte ki háláját Ludescher László a megjelent községek polgármestereinek és munkatársainak. „A modern ember tévedése, hogy a dolgokat szereti és az embereket használja, holott az embereket kell szeretni, a dolgokat használni” – célzott az igazgató arra, hogy a projektben – amiben eddig közel két éves előkészítő munka van már – az infrastrukturális beruházások mellett a legfontosabb cél az érintett családok szeretete, a kisgyermekek fejlesztése és nevelése.
A projektről részletesebben Kerezsi Hajnalka a projekt menedzsere beszélt, elmondta, hogy a pályázat fő váza a korai nevelés és fejlesztés, hogy már egészen kis korban, „az első percektől” tudják azokat a hátrányos helyzetű családokat támogatni, akikről szól a projekt. Ezután ismertette a főbb paramétereket, a projekt futamideje 24 hónap, ami szeptember elsején vette kezdetét. „Várhatóan kettőszáznegyven gyerekkel fogunk foglalkozni és az ők családjaikkal” – tette hozzá Kerezsi Hajnalka. Két erős összetevője van a programnak, az egyik a Biztos kezdet házak, ami a hatályos engedélyeknek megfelelően a nappali foglalkoztató központok licenszei alatt fognak működni a hat településen, a másik pedig a közösségi asszisztensek a jelenléte, akiknek nagyon fontos szerepük lesz abban, hogy már a várandós időszakban követni tudjuk a kismamák fejlődését. A projekt összköltségvetése 809.615 euró, a vissza nem térítendő támogatás 728.654 euró, amiből 619.355 euró Norvég alapokból lesz fedezve, valamint a fennmaradó 109.299 eurót pedig a Román Állam támogatásából. A felmerülő önrészt pedig a Caritas teszi hozzá.
A partnerközségek részéről felszólaltak még Laczkó-Albert Elemér Gyergyóremete és Sófalvi Sándor Szabolcs Marosszentgyörgy polgármesterei, akik kifejezték hálájukat, illetve teljes támogatásukról biztosították a projekt megvalósításában a szervezetet. Ezúton is köszönjük a több mint tízéves gyümölcsöző együttműködést, és hogy ebben a projektben is az első percektől mellénk álltak, partnereink lettek, együtt dolgozhatunk.
Sajtóközlemény
Kapcsolódó:
A Biztos kezdet egy biztos jövőért projektről >>>
Oamenii trebuie iubiți, lucrurile folosite! (a sajtóközlemény román fordítása) >>>
Új programot indít a Caritas, főként Hargita megyére fókuszálva (Székelyhon) >>>
Biztos kezdet egy biztos jövőért (Népújság) >>>
Biztos kezdet egy biztos jövőért (Erdélyi Magyar Televízió) >>>
Biztonságos kezdet a biztos jövő felé (City Tv) >>>
Șase centre Caritas din comune harghitene și mureșene vor oferi sprijin mamelor cu copii din medii defavorizate (Radio Tg.Mureș)>>>
6 centre Caritas, proiect pentru un viitor sigur (Zi de Zi)>>>
Proiectul Început sigur pentru un viitor sigur (City Tv) >>>