Az én első táborom
2023.augusztus 28–30. között zajlott a Hargita megyei Szelterszfürdőn a már rendhagyóvá vált “Az én első táborom” elnevezésű projekt, a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal támogatásával.
A táborban a székelyudvarhelyi Budvár utcai Nappali központba rendszeresen járó gyerekek vettek részt. A tábor helyszíne a szelterszi Szent Gellért Alapítvány rehabilitációs és rekreációs központ volt, amely már többször is helyet adott a korábbi táborozóknak. A táborban zajló tevékenységek fő célja az volt, hogy a gyermekekben kialakítsunk egy felelősségteljes attitűdöt a saját egészségük megőrzése érdekében. A tevékenységek a szabadidősportok köré szerveződtek, azok megismerésére és gyakorlására épültek. A program atlétikai és gimnasztikai gyakorlatokat tartalmazott, valamint mozgásos játékokat, amelyekben a gyermekek pozitív élményszerzése volt a cél. A három nap, délelőtti és délutáni blokkokra volt felosztva, amelyek mindegyike egy sporttevékenységet mutatott be. A hangsúly a játékosságon, a szórakozáson, a csapatszellem fejlesztésén és a gyerekek együttműködésén volt. A programban részt vett két testnevelő tanár is aki hozzájárult a tevékenységek szakszerű irányításához, zavartalan működéséhez átadva a sportolás élményét és annak szeretetét.
A tábori tevékenységek közé tartoztak a kézműves tevékenységek mellett, a just dance , karaoke, ami feledhetetlenné varázsolta ezt a három napot azoknak a gyerekeknek, akik számára ez a tábor volt a legelső.
Bodó Csilla, központvezető
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város 2023-as évi helyi költségvetéséből támogatott projekt.