Az én otthonom az én világom

Makettkészítési versenyre hívtuk a nappali foglalkoztató központjainkba járó, többségében hátrányos helyzetű gyerekeket. A felhívásra meglehetősen nagy érdeklődéssel jelentkeztek, hiszen a verseny ezúttal sem volt tétnélküli. A nyertesek egy Madarasi-Hargitára szóló kirándulással lehettek gazdagabbak.

Az október 20–22. közötti időszakban végül mintegy 70 különleges kis épület készült el, melyek jól kifejezik a gyerekek egyéniségét, kreativitását és vágyait. A feladat az volt, hogy azonos mennyiségű alapanyagból, külső segítség nélkül mindenki valósítsa meg annak a háznak a makettjét, amely majd a jövőbeli otthonukat képezi. A gyerekek lázasan dolgoztak, a legtöbben annyira belemelegedtek az építkezésbe, hogy már nem is az elnyerhető kirándulásért, hanem a lassan testet öltő elképzelésekért alkottak.

Október 23. az 1956-os forradalom emléknapja, viszont a kis „építészeket” valószínűleg más esemény tartotta lázban, ekkor történt ugyanis a művek kiértékelése. Nyilvánvalóan lehetetlen lett volna a gyerekekkel napi szinten együtt dolgozó pedagógusoknak objektíven dönteni a pályamunkák között. Ezt megelőzendő, létrehoztunk egy külső szakmai zsűrit, akik elfogulatlanul tudták kiválasztani a nyerteseket.

A zsűri tagjai:

  • Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője,
  • Tófalvi Orsolya, a Gyulafehérvári Caritas Hargita megyei komplex gyermek- és ifjúsági programjának koordinátora,
  • Pál Edit Éva, az UH.ro online hírportál főszerkesztője,
  • az érintett települések szociális referense.

A sok nagyszerű munkát látva a zsűrinek is meglehetősen nehéz volt a döntés, de végül mind a négy településen sikerült kiválasztani a nyerteseket. Alig öt nappal később, október 28-án már el is érkezett a kirándulás időpontja, melyen a budvári, etédi, korondi és zetelaki központból összesen 35-en vettek részt. A nyertesek között többen voltak, akik életükben először láthatták a székelyek szent hegyének tartott Madarasi-Hargitát, illetve az 1801 méteres csúcson elhelyezett kopjafákat.

A makettkészítési versenyt és a jutalomkirándulást a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatta.

Gegő Imre