Az én városom, itt vagyok itthon – filmkészítő élménytábor Székelyudvarhelyen

A 2021 januárjában elindult, Mindenki mindenkiért című, EGT Alapokból finanszírozott projekt egyik leglátványosabb tevékenységét tartottuk meg az elmúlt héten. Az összetett szolgáltatás-csomagból álló projekt egyik, talán legszínesebb programja a filmes tábor volt.

Az én városom, itt vagyok itthon címmel hirdettük meg azt a filmkészítő élménytábort, ahol az udvarhelyszéki 10–15 éves diákok és velük egykorú, de más kulturális háttérből érkező diáktársaik az első napokban külön helyszínen, majd a hét közepétől közösen, közös helyszíneken tanulhatták meg a filmkészítés alapjait, a kamera és kellékeinek a helyes beállításait, a filmvágás rejtelmeit. A hét során számos egyedi és összehasonlító anyag készült, valamint néhány nagyobb közös produkció is. A táborban résztvevő gyerekek először – a projekt keretében felújított – budvári nappali foglalkoztató központban találkoztak, majd a város különböző területein forgattak. Már az első közös nap után észrevehető volt, hogy a különböző hátterű fiatalok milyen jól kijönnek egymással és alig várják a másnapi közös munkát.

A technikai tudás megszerzésén és a filmes szakma iránti érdeklődés felkeltésén túl, a tábor célja a két társadalmi réteg közti szakadék csökkentése volt, hogy a diákok már ebben, a legfogékonyabb korban gyakorolják az előítéletek leépítését.

A gyerekek munkáját egy négy fős magyarországi szakmai csapat segítette és koordinálta, amelyet Haragonics Sára rendező vezetett.

Az alábbi videoklip az egyik legjobban sikerült közös produkció, amelyet az úgynevezett „one-shot” technikával rögzítettek, azaz egysnittes videó, nincs sehol megvágva. Úgy gondoljuk, hogy az alábbi klip méltó módon tükrözi az elmúlt hét hangulatát és a szakmai fejlődést, de nem utolsó sorban a diákok újonnan megkötött barátságait.

Az ifjú alkotók emléklappal és számos élménnyel térhettek haza.

Az EGT 2014–2021 pénzügyi alap támogatásával készült anyag. Tartalma (szöveg, fotók, videó) nem tükrözi a programüzemeltető FRDS hivatalos véleményét. A leírtak valóságtartalmáért a szerző(k) felelősek.