Az étkezési szokások hatása a gyerekek fejlődésére

 

Az elmúlt évek őszi-téli műhelymunka-sorozatainak nyomán rendszeres, szülők számára szervezett összejöveteleket tartanak a Gyulafehérvári Caritas munkatársai a marosvásárhelyi Caritas Házban. A Korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató program és a Szent Ágnes rehabilitációs központ szakemberei a résztvevők visszajelzései alapján ismerték föl a rendszeres találkozások iránti igényt. Válaszként olyan tematikus alkalmakat szerveztek, amelyek során – gyakran más szakemberek bevonásával – gyereknevelési és a gyerekek egészséges fejlődését elősegítő kérdésekről beszélgettek.

Kommunikáció, Én-könyvek, mese
Az első alkalmakon a kommunikáció, az Én-könyvek és a mese kerültek terítékre. „Az egyik téma, amit átdolgoztunk, az a kommunikációnak a fejlődése, alakulása volt az eltérő fejlődésű és a nem beszélő gyerekeknél, különös hangsúlyt fektetve a vizuális támpontokat segítő eszközökre. Például, konkrét Én-könyveket készítettünk. Ezeknek az volt az alapja, hogy a résztvevő családoknak – megadott szempontok alapján – képeket kellett hozniuk otthonról, amelyek a gyereküket és a családot ábrázolták különböző tevékenységek közben. Az együttléteink végére ezekből születtek meg az Én-könyvek. Általuk eszközt adtunk a szülők kezébe, ugyanakkor egyfajta szempontrendszert is a használatukhoz” – fejtette ki Mezei Borbála, a Szent Ágnes rehabilitációs központ gyógypedagógusa. Mint mondta, a következő találkozó témája a mese, meseolvasás, mesélés volt, és azok fontossága a kisgyermekek életében, egészen a pici kortól kezdve. Az előadás során a szakemberek ismertették azon fokozatokat is, amelyeket a szülőknek érdemes figyelembe venniük a meseválasztást és a gyerekük fejlődését illetően. Szó volt arról is, hogyan befolyásolják a mesék a beszéd és a szókincs fejlődését, de a meseolvasás hosszútávú hatásairól is beszélgettek Makkai Kinga pedagógus szakmai útmutatásával.



JóLenni –
Az evés fejlődése, etetési és evészavarok kisgyermekkorban
E címszó alatt tartott előadást és műhelymunkát Mezei Borbála gyógypedagógus a Korai nevelőt – ismertebb nevén a Cseperedőt – látogató szülők, majd a Szent Ágnes központba járó, fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok számára.

„Az evés témakörével való foglalkozás számomra egy belső indíttatás. De ha csak az előadásban elhangzott irányelveket vittem volna be témaként a csoportokba, az is elég lett volna. A fogyatékos gyerekeknél azért gondolom fontosnak a témát, mert azt tapasztaljuk, hogy az evés a legtöbb család esetében egy nehézség, és amikor a szülők fejlesztésre jelentkeznek, vagy megfogalmaznak egy problémát, az evési nehézség nagyon kirívó kell legyen ahhoz, hogy az legyen számukra a fő probléma. Mert általában több minden van mellette, és az már egy pici ügy. De a többféle probléma valójában összefügg egymással. Tehát ha gond van a beszéddel, a mozgással, vagy bármelyik területnek az elmaradásával, szinte biztos, hogy fellelhető az eves területén is egyfajta késés, vagy nehezítettség” – nyilatkozta Borbála.

Elmondta: az autista gyerekekkel van több tapasztalata, és esetükben nyolcvan százalékban evési nehézségek is adódnak. Az egyik jellemző az, hogy a gyerek elutasít valamit. Igazából ez a rugalmatlansággal van összefüggésben, ami szintén az autizmusnak a jellemzője. Berögzötten ragaszkodik valamihez. És ha valamit már elfogadott, akkor azon az úton megy tovább. De könnyen előfordulhat az is, hogy egyik napról a másikra ez a szokásrendszer megváltozik. Például, egy konkrét felmérés során történt, hogy a szülők arról számoltak be, hogy gyerekük hároméves koráig nagyjából mindent evett: pépeset, darabosat, kevert állagút, és háromévesen mintha elvágták volna a filmet, jött egy fordulópont, elkezdett szelektíven és szétválasztva enni. Tehát nem eszi meg egyszerre a rizset és a húst. Egyszer a rizset, utána a húst. De nagyon válogat abban is, amit megeszik. Vagy a szelektivitás irányulhat csak a színekre. Csak az állagra. Hogy mi van a hátterében, azt nagyon nehéz feltérképezni, mert ha van egyfajta érzékenység is, ami az érzékszervekre vonatkozik – a hallásra, bár az az ételt nem befolyásolja, a látásra, a tapintásra vagy az ízlelésre –, akkor az megint felrúghatja az étkezési szokásokat. De összefüggésben lehet a mozgásszinttel olyan értelemben, hogy tónusos a gyerek, vagy tónustalan. A tónustalan gyerekeknél a rágás nehézséget jelent. Ez lehet idegrendszeri érintettség, tehát nem feltétlenül autizmushoz kapcsolódik, de az autizmusban is jelen tud lenni a tónustalanság. És akkor ebből kifolyólag, ha a szülő azt látja, hogy a rágás nehézség, nem is ad a gyereknek rágáshoz köthető ételeket. De ilyen esetben nem is a rágással kell kezdeni, hanem a nagymozgásnak a vizsgálatával: vajon megvannak-e azok a testen belüli készségek, amelyek szükségesek erőkifejtés szempontjából a rágáshoz. Mert ha nincsenek meg, akkor nem az orális, hanem a motoros funkciók szintjén dolgozunk először. Ettől összetett a kérdés. Ezért építettem fel úgy az alkalmat, hogy legyen egy saját élményű megtapasztalás, ahol a szülők közösen döbbenhetnek rá arra, hogy az evés nem csupán arról szól, hogy az ételt megfogom, a számba viszem, megrágom és lenyelem, hanem ennél sokkal többről. Tudatosan szerettem volna ismertetni azt is, hogy sok készségnek bizonyos fejlettségi szinten kell lennie ahhoz, hogy az evés megtörténhessen, s az összefüggéseknek hol kell találkozniuk ahhoz, hogy az evés harmonikusan alakuljon” – fejtette ki Borbála.

Evés és etetés
Az étkezésről szóló alkalom valóban evéssel kezdődött. A résztvevő szülők – párban dolgozva – különféle állagú és hőmérsékletű ételekkel etették egymást. Ezáltal megtapasztalhatták, hogy evés közben nem csupán ízlelik a táplálékot, hanem más érzékszerveiket is használják: látják az ételek színét, hallják, ha valami ropogós, érzékelik, ha az étel folyékony, krémes, hideg, sőt még azt is, ha a szájba érkező adag egyszerre túl sok, vagy kevés. Átélhették, milyen a saját kisgyermekük bőrében lenni etetés közben. Milyen úgy enni, ha erőltetni akarják az ételt, amikor nem éhesek, megbirkózni egy nagy kanállal, amikor az ajak csak egy sokkal kisebb befogadására képes, vagy egy nagy falattal, amelynek megrágásához még nem állnak készen a rágóizmok. Megtapasztalhatták, milyen úgy enni és etetni, ha csak a gyerek, csak a szülő, vagy esetleg mindkettőjük figyelme megosztott: ha a gyerek rajzfilmet néz, vagy táblagépen játszik, a szülő az okostelefonját piszkálja etetés közben. Ekkor alakul ki a gyerek étkezési mintája, az ételekhez fűződő viszonya, a társas étkezés biztonságos és örömteli érzése, vagy az erre való képtelenség. De a szülő-gyerek kapcsolat is sérül. Sőt: létre sem jön igazán. A táplálás, a táplálék felajánlása, odaadása és elfogadása természetes, örömteli, fizikai és érzelmi elégedettséget és biztonságot keltő folyamat kellene legyen. Szeretetkapcsolat. Ez az egymásra figyelés, a jelenlét hiánya miatt súlyosan sérül. Vagy meg sem valósul.

A szakemberek nem abból a célból tartották az előadást és a megtapasztalásra alapuló műhelymunkát, hogy vádaskodjanak a résztvevő szülők fölött, bűntudatot keltsenek bennük, esetleg megpróbálják gyereknevelési tanácsok garmadával ellátni őket. Együttlétük mentes volt minden effélétől. A szakemberek tapasztalati úton juttatták saját felismerésekhez a szülőket, tükröztek, és tudatosították bennük szülői felelősségüket.

Étkezési irányelvek
Bár az előadás szolid szakmai alapra épült, és sok értékes információ elhangzott, az alábbiakban mégis csupán néhány étkezési irányelvet emelünk ki, amelyeket jó figyelembe venni akár normál, akár eltérő fejlődésű gyereket nevelünk, de akkor is, ha saját táplálkozási szokásainkon szeretnénk változtatni.

– Amikor eszünk, nem játszunk, nem nézünk televíziót, videót, gyerekmesét, nem nézünk és hallgatunk zenés videóklipet, nem használjuk az okoseszközeinket;
– Kerülni kell minden figyelemelterelő tényezőt, mert ezek elvonják a gyerek figyelmét az evésről;
– Érdemes kellemes légkört kialakítani;
– Az evés társas folyamat, ezért jó, ha a család együtt étkezik;
– Az étkezésre minimum 20-30 perc elkülönített időt kell szánni;
– A napi 4-6 étkezés az ideális az egészségünk szempontjából;
– Új ételeket fokozatosan vezessünk be;
– Az étel nem ajándék. Ne használjuk jutalmazásra, de büntetésre sem;
– Ha a gyerek azt jelzi, hogy elég volt, vegyük komolyan;
– Alkalmazzuk a tanulótányért: ha a gyerek „játszik” az étellel, maszatol, adjunk ennek teret arra kijelölt körülmények között, például egy kisebb tányéron, amelyet az étkezőtányér mellé teszünk. Ez a tanulótányér azt a célt is szolgálhatja, hogy amikor a gyerek új ételekkel ismerkedik, kitehesse rá, ami nem ízlik, vagy amit már nem szeretne elfogyasztani. Így megadjuk a lehetőséget a gyerek számára, hogy a tapintás útján is ismerkedjen az ételekkel a maszatolás által, ám adott körülmények között, ugyanakkor tiszteletben tartjuk minőségi és mennyiségi választását is az ételek terén.

Az est végére bizonyára minden szülő kiemelt a maga számára néhány elvet a felsoroltak közül, amelyeket alkalmazni szeretne a jövőben, családja körében.

A szülők számára szervezett találkozások a jövőben is folytatódni fognak. A következő alkalom témája az elsősegély-nyújtás lesz.

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
A megértés útja >>>
Palackzáró fedeleket lélekkel – Az autista gyerekek zsenialitásának támogatására >>>
Az átlagos beszédfejlődéstől a megkésett beszédfejlődésig >>>
Érzékenyítő műhelymunka-sorozat >>>
Műhelymunka családorvosok és segítő szakemberek számára >>>
Szeptembertől új programok várhatóak a Szent Ágnes központban >>>
Vidám nyári Cseperedő >>>
Kitapin-tom-tom >>>
Képzés autizmus témában >>>
Köszönet az ADOS eszközkészletért >>>
Pár óra kék korszak >>>
Számoktól visszhangzott az Adományozói Kör >>>
Derüljön ki időben, mi a baj a gyerekkel! >>>
Korai felismerés, korai terápia >>>
Autizmussal élő kisgyerekeket felmérő eszközre lehet adományozni >>>
Értés, érzékelés, megtapasztalás >>>
A mozgásérzékelés művészetét ízlelgették >>>
Családok együtt >>>
Öltözzünk lilába november 17-én! >>>
Érzékenyítő műhelymunka-sorozat Marosvásárhelyen >>>
Szeptembertől új szolgáltatások a Caritasnál >>>
Marosvásárhelyi Szent Ágnes Rehabilitációs Központ >>>