Az idősek az egész nép bölcsességi tartaléka
Már hagyománnyá vált, hogy az idősek világnapja alkalmából a Gyulafehérvári Caritas minden évben ünnepi műsor keretében fejezi ki háláját, tiszteletét, megbecsülését és szeretetét azok iránt, akik a hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket.
Az idősek „az egész nép bölcsességi tartaléka” (Ferenc pápa), ezért munkatársaink fiatalokkal és kevésbé fiatalokkal karöltve négy megyében, több mint 20 településen közel 1500 idős részvételével szerveztek ünnepségeket számukra.
Hargita megyében összesen 12 településen 1129 idős vett részt rendezvényeinken. A legtöbb helyszínen szentmisével/istentisztelettel kezdődtek az ünnepségek, majd egy-egy kedves beszéddel, énekkel, verssel, tánccal vagy más előadással kedveskedtek a jelenlévőknek. Volt olyan település, ahol maguk az idősek is készültek versekkel, dalokkal, illetve volt meghívott előadó is. A következő településeken ünnepeltünk: Kisgalambfalván 48 személy, Máréfalván 78 személy, Zetelakán 99 személy, Oroszhegyen 120 személy, Farkaslakán 112 személy, Boldogfalván 82 személy, Székelyudvarhelyen 70 személy, Gyergyóalfaluban 47 személy, Gyergyócsomafalván 30 személy, Gyergyóremetén 63 személy, Gyergyószentmiklóson 300 személy, valamint Csíkszentimrén 80 személy részvételével.
Kovászna megyében idén az ünnepségnek a kézdiszentkereszti önkormányzat adott otthont. A rendezvényre 11 településről érkezett több mint 250 idős személy. A rendezvény itt is szentmisével kezdődött, melyet a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, Ft. Sajgó Balázs celebrált a résztvevő településeket elkísérő plébánosokkal közösen. A szentmise után a kézdiszentkereszti általános iskola tanulói valamint a Szép Emlékek Nyugdíjasklub kórusa köszöntötte az időseket. A nap folyamán a többi településről érkező idősek is szavalattal, énekkel tették színesebbé az ünnepet.
Az ünnepi műsorral párhuzamosan főzőverseny is zajlott, melynek keretében a résztvevő falvak az adott település helyi specialitásait késztették el, majd közösen fogyasztották el.
Kollégáink Maros megyében eddig hét településen köszöntötték az időseket. A Búzásbesenyői Gondviselés Háza Idősek Otthonának lakóit munkatársaink ünnepi ebéddel és egy kis zenés műsorral lepték meg. A szétosztott ajándékokat az egyik kedves Bentlakó így értekelte: „Biztosan azért kaptunk csokoládét, mert még mindig édesek vagyunk”… és valóban, általuk a mi életünk is édesebb lehet, mert egy idős néni sugárzó mosolya szebbé teheti a jelenünket és a holnapunkat. Sok szép emlékkel gazdagodhattak a marosvásárhelyi ünnepségen résztvevő idősek is, mivel Sajgó Balázs áldása mellett szakmai előadást, irodalmi összeállítást és egy zenés műsort is meghallgathatott a 100 résztvevő. Marosszentgyörgyön szintén színes műsorral szórakoztatták az érdeklődőket, a teltházas ünnepségen 180-an vettek részt.
A soron következő Maros megyei rendezvények helyszínéről és időpontjáról az alábbi linkre kattintva informálódhatnak:
Az idősek egy gazdagság számunkra
A rendezvényeket a Gedeon Richter Románia Rt, Hargita Megye Tanácsa valamint a helyi önkormányzatok támogatták.
Cikkünk frissül.
(Pápay Kamilla)