Az idősek világnapja

1991 óta az ENSZ kezdeményezésére világszerte minden év október 1-én az időseket ünneplik. Ezt tesszük mi is immár sokadik éve.

Ezekben a napokban különösen odafigyelünk szeretett időseinkre, számukra szervezünk különféle lelket építő, feltöltődést szolgáló, illetve szórakoztató programokat. Az események több helyszínen és más-más időpontokban zajlanak:

Maros megye

Marosvásárhelyen szeptember 30-án, délelőtt 11 órára várják a Deus Providebit Házba az ősz korba hajlókat, ahol többek között Bakó Csongor István kórházlelkész, Dr. Bérczes Judit, Dénes Előd lelkész előadásai, zenés-verses műsorai, vendégség és szüreti mulatság is várja az érdeklődőket.
Nyárádremetén szintén szeptember 30-án, délután 5 órától veszi kezdetét az ünnepség, melynek mottóját Mark Twaintől választották: A ráncok azt jelzik, hol a mosoly helye. Az érdeklődőket ezen a helyszínen is előadásokkal, zenével és tánccal, versekkel szórakoztatják a meghívottak, Gál Lajos polgármester, Márton András Caritas-igazgató, Köllő Gábor plébános, és Nyulas Magda személyében. A műsor után pedig vacsorázhatnak és táncmulatságban vehetnek részt a jelenlevők.
Gyulakután október 4-én 15 órától az önkormányzat tanácstermében tartják az ünnepséget.
Marosszentgyörgyön október 5-én délután 4 órától a Szentgyörgy Gimnáziumban várják a község időseit. Becsky Borbála és Cristina Gliga tart előadást az időskor méltóságáról, amelyet zenés szeretetvendégség követ.

Hargita megye

Gyergyószentmiklóson szeptember 29-én 10 órától a Szent Miklós templomban majd a Korona teremben ünnepelnek.
A Szent Erzsébet Öregotthonban szeptember 30-án köszöntik a lakókat és szüreti bállal egybekötött ünnepséget tartanak. Ezt megelőzően szeptember 21-én Kolozsváron voltak kirándulni 38-an, és szeptember 25-én a Szentírás vasárnapját az otthon kápolnájában ünnepelték.
Gyimesfelsőlokon október 2-án 11,30-tól a Szent András templomban és kultúrotthon ad helyet az ünnepségnek.
Máréfalván október 3-án 15 órától a Kultúrotthonban ünnepelnek. A programból: szentmisével kezdik majd a köszöntések után színdarabok, vetélkedők, szeretetvendégség és táncmulatság lesz.
Gyergyószárhegyen szintén október 3-án 15 órától a hittanteremben találkoznak.
Gyergyócsomafalván október 5-én 15 órától a Művelődési Házban lesz az ünnepség.
Gyergyóremetén október 13-án 15 órától a Közösségi Házban találkoznak az ünnepelni vágyók.
Énlakán október 16-án szerveznek ünnepséget: istentisztelettel kezdik az unitárius templomban, ezt kultúrális program követi az idősek helyi klubjában.