Az időseket ünnepeltük Székelyudvarhelyen

Október első hetében a székelyudvarhelyi Mozgáskompetencia Fejlesztőközpont csoportjaival megünnepeltük az idősek világnapját. Mottónak, a Sík Sándor által írt vers sorait választottam: „A legnagyobb művészet tudod mi? Derűs szívvel megöregedni…”

A foglalkozás elején Óbecsey István, Szeressétek az öregeket című vers segített az témára való ráhangolódásban. Majd egy gyakorlat erejéig, az idősekhez kapcsolódó pozitív és negatív előítéleteket próbáltuk összegyűjteni és megbeszélni. Az öregedéssel kapcsolatban Antal Erzsébet Vasárnap hetilapban megjelent reményt keltő gondolatait osztottam meg. Ezen írás arra világított rá, hogy minden kornak megvan a maga szépsége, előnye és hátránya, amelyeket mi magunk kell megfelelően kezelnünk. Az öregedés teljesen egyedi módon és egyedi időben érkezik el minden ember életébe. Éppen ezért fontos, hogy a nyugdíjas évek alatt is olyan tevékenységeket hajtsunk végre, amely által hasznosnak érezhetjük magunkat. Továbbá szó volt az öregek nyolc boldogságáról, és néhány apró tanácsról a szépkorúaknak, mely a velük szembeni empátiát segített fejleszteni. Végül Sík Sándornak A legnagyobb művészet című versével és egy-egy ünnepi köszöntő átadásával zárult ünnepi foglalkozásunk.

Kömény É. Beáta – Mozgáskompetencia Fejlesztőközpont