Az önkéntesekkel ünnepeltünk
A Gyulafehérvári Caritas harmadik alkalommal szervezte meg az Önkéntes Gálát, amelynek keretén belül megköszöntük az önkénteseink egész éves tevékenységét, segítségét, amellyel hozzájárultak munkánk eredményességéhez, hatékonyságához, sikeréhez.
A köszöntésre november 23-án, szombaton került sor a Sapienta EMTE nagy aulájában, ahol közel 200 önkéntes tisztelt meg jelenlétével a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből.
A Gála keretében egy kulturális programot is összeállítottak a szervezők, amelyen a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ fogyatékkal elő fiataljai mutatkoztak be egy felemelő, örömteli koncerttel, majd Tamás Alfréd autizmussal elő kisfiú zongorázott a közönségnek. Ezt követően néhány önkéntes számolt be munkájáról, munkájának gyümölcseiről. A tanúságtételekből kiderült, hogy mindenki másképpen tapasztalja meg az önkéntes munka nyújtotta örömöket, szépségeket. Egyik önkéntes elmondása szerint: „nincs nagyobb ajándék a világon, mint, mikor embertársainkon segíthetünk, és ez által sok rászoruló ember arcára csalhatunk mosolyt, örömet”.
A rendezvény keretében Barabás Emőke alkalomhoz illő dalokat énekelt Vízi Balázs gitárkíséretében, majd Dobriban Melinda homokrajzzal kápráztatta el a közönséget, tette ünnepélyesebbé az eseményt.
A Gála végén minden régió önkénteseit kihívták a színpadra, tapssal, díszoklevéllel és 2014-es asztali, az önkéntesek képeivel ellátott naptárral köszönték meg egész éves kitartó, hűséges munkájukat.
A gála után ünnepélyes vacsora következett, amelyen részt vettek a Caritas munkatársai és önkéntesei is, majd a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company zenekar szórakoztatta a közönséget, ezt követően jó hangulatú buli zárta az eseményt.
„Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni. (…) Tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted. (…) A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll.” Albert Schweitzer
A Caritas Önkéntes Gálát Székelyudvarhely Város Önkormányzata és a Communitas Alapítvány támogatta.