Barabás Blanka költő látogatása az Open Hands Egyesületnél
Barabás Blanka, a tizennyolc éves székelykeresztúri költő, Borbély András tehetséggondozó vendége volt a gyergyószentmiklósi Open Hands Egyesületnél. A fiatal lány a Gyulafehérvári Caritas Iránytű a munka világába projekt keretében ismerkedett meg az irodalmárral. Együttműködésüknek köszönhetően a költőnőnek több verse is megjelent, jelenleg pedig első verseskötetén dolgozik pártfogója segítségével.
Az augusztus 10-ei találkozásnak egy csoportfoglalkozás volt az apropója, amelyet a Caritas Fiatalok a változásért elnevezésű projektjének ifjúsági mentorai tartottak az Open Hands Egyesülettel közösen. A foglalkozáson fiatalok vettek részt. Azért csatlakoztak a projekthez, hogy felfedezzék képességeiket, megtalálják útjukat, és nem utolsó sorban: közös művészeti produkciókat hozzanak létre, amelyekben őket foglalkoztató kérdéseket, témákat boncolgatnak.
Borbély András példaként szerette volna Blankát a csoport elé állítani, mint olyan személyt, aki nemrég még önmagát kereste, ma már saját álmát éli. Meghívta, meséljen útjáról, kihívásairól, örvendeztesse meg verseivel a közösséget. Ki vagyok én? – tette föl magának a kérdést Blanka, mielőtt megírta volna azonos című versét. Gondolatban talán a kis csoport tagjai is föltették maguknak ugyanezt a kérdést, miközben ámulattal hallgatták őt. Annak reményétől izzott a levegő, hogy egyszer mindannyian megtalálják útjukat.
Barabás Blanka versei a következő oldalon olvashatóak >>>
Orbán Júlia
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az az Európai Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.