Bekukkintottak az érdeklődők

Láthatóan jól érezték magukat a gyermekek a korai nevelő- és fejlesztőközpontok nyílt hetén: énekeltek, mondókáztak, „hegyet”, „völgyet”másztak, alagútba bújtak, ugrándoztak, labdafürdőztek, gyurmáztak, rajzoltak, festettek, kézműveskedtek, farsangi báloztak.

A marosvásárhelyi, szászrégeni, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi központokban január 23-27. között Téli Bekukkantó Hetet szerveztek, amelyre szép számmal új családok is ellátogattak. A négy helyszínen körülbelül 360 család fordult meg. Többek között a 6 hónapnál fiatalabb babák és szüleik megtapasztalhatták a babamasszázst, a szülők pedig gyermekneveléssel kapcsolatos előadásokon vehettek részt.

Marosvásárhelyen naponta 50 gyermek fordult meg a 3 órás foglalkozásokon, több mint 200 családdal találkoztunk a négy nap leforgása alatt. Akadálypályák sokasága, kézműveskedés, arcfestés, kézfestés szabad játék és masszázs várta a kisgyermekes családokat. Színes farsangi kalapok, bohócok, hernyók, gyurmaformák készültek, a gyermekek a saját munkájukat hazavitték. Szerdán a szülők a mese, az olvasóvá nevelés fontosságáról hallhattak előadást. A résztvevők kérdéseket fogalmaztak meg a meséskönyvek, adott korszak meséi kapcsán.

Szászrégenben összesen 32 család kapcsolódott be a rendezvénybe. A programot énekléssel ás mondókázással kezdtük, majd következett az akadálypálya, szabad játék, rajzolás és farsangi jelmezek készítése. A jutalmazásról, büntetésről tartott beszélgetés nagyon interaktív volt, az anyukák igényelik, hogy még legyenek gyermekneveléssel kapcsolatos tematikus beszélgetések.
Farsangi mulatsággal záródott a hét, jelmezes gyerekek játszodtak, rajzoltak, gyurmáztak, álarcokat festettek és igénybe vették az arcfestést.

Székelyudvarhelyen a nyílt napok keretén belül összesen 66 kisbaba és édesanyja vett részt. Úgy a mondókázás, mint a kézműves alkalmak népszerűségnek örvendtek, legnagyobb létszámban a 12-24 hónapos gyermekek voltak jelen.
A Testvérféltékenység című előadás sikeresen zajlott, az anyukák egyéni problémákra, kérdésekre is válaszokat kaptak. Célunk volt, hogy a gyerekek, ne csak a heti rendszerességgel működő kiscsoportokon vegyenek részt, hanem nagyobb közösségben zajló programokon is.

Gyergyószentmiklóson összesen 62 család látogatott el a rendezvényünkre. Az első két nap a hagyományos csoportfoglakozások által mutattuk be a programunkat az új érdeklődöknek. A népi gyermekjátékok programunk újszerű és sikeres volt egyben, mindenki jókedvűen kapcsolódott be a tevékenységbe. A farsangi kézműveskedésen mackókat fűztek össze, farsangi csákókat diszítettek és kivágott (pillangó, katica és méhecske) álarcokat festettek, kivágott bohócfejre ragasztottak szájat, orrot, szemet és kalapot, valamint különböző nyakba akasztható állatfigurákat (mackó, mókus, cica, farkas, nyuszi) festettek ki.
A farsangi bálon a kezdeti vidám mondókázás és farsangi éneklés, körtánc után szabadon játszás következett. Arc- és kézfestést is igénybe vehettek a gyermekek. Sok gyermeket beöltöztettek, de akinek nem volt jelmeze szivesen használta az itt készült csákót, álarcot. Jó hangulatban zajlott le, mosolygó nagymamák, anyukák, apukák és vidám gyerekek távoztak.Távozáskor a kisebbek egy itt készített nyakba akasztható állatkát, a nagyobbak pedig egy álarcot kaptak emlékbe.
A szülőknek tartott alkalmakon a szakemberek beszéltek a gyermek éntudatának és akaratának a fejlődéséről, a hisztiről, a pozitív megerősítésről, a büntetés okozta félelmekről és az indulatok kezeléséről valamint szó volt a Gordon módszerről is.

(a munkatársak beszámolói alapján összeállította Mezei Borbála)