Bemutatkoznak a Biztos Kezdet Ház szakemberei: Kovács Andrea szociálpedagógus

Amikor elkezdtem dolgozni a gyergyóalfalvi Biztos Kezdet Házban, az első csoportok előtt nagyon izgultam. Még nem ismertem a gyermekeket és a szülőket, ők sem ismertek engem, ezért bennem volt a bizonytalanság, vajon hogyan fogadnak majd. Az egyik első foglalkozáson azonban történt valami, ami azóta is nagyon kedves emlék számomra. Egy kisfiú már az első percekben elkezdett kapcsolódni hozzám: odajött, beült az ölembe, a csoport során pedig többször is hozzám fordult segítségért. Lehet, hogy kívülről ez csak egy apró pillanatnak tűnt, de nekem egy ennyire egyszerű, természetes gyermeki bizalom rengeteg önbizalmat adott a munka elkezdéséhez, és azóta is emlékezetes számomra.

Azóta egyre inkább azt érzem, hogy ennek a munkának éppen ezek a kapcsolódások adják az igazi értelmét. Különösen jó látni, amikor a csoporton történtek nem maradnak a Biztos Kezdet Ház falai között, hanem valamilyen formában hazamennek a családdal. A szülők sokszor mesélik, hogy a gyermek otthon tovább mondókázik és énekel, büszkén mutatja a családtagoknak, mit készített a kreatív foglalkozáson, vagy újra eljátssza azokat a játékokat, amelyeket nálunk tanult. Egyszer egy anyukától olyan videót kaptam, amelyen a gyermeke otthon „Cseperedőt” játszott: ugyanazokat a dolgokat csinálta, amelyeket a csoporton szoktunk, közben pedig ő vette át az én szerepemet. Máskor arról meséltek, hogy egy nagyobb családi eseményen a gyermek magától kezdeményezte a foglalkozásainkat megnyitó labdás névismétlő kört. Ezek nekem nagyon kedves visszajelzések, mert ilyenkor látszik igazán, hogy a gyermek számára fontos és örömteli élménnyé vált az, amit együtt csinálunk.

Idővel azt is jó látni, amikor a Cseperedő egy család életének megszokott részévé válik. Van olyan gyermek, aki már előző este úgy fekszik le, hogy tudja, másnap csoport lesz, reggel pedig alig várja, hogy induljanak. Amikor pedig a rendszeres részvétel mellett fejlődést is észrevesznek a szülők, annak különösen örülök. Volt például olyan visszajelzésünk, hogy amióta a gyermek rendszeresen jár hozzánk és sokat mondókázunk közösen, egyre több szót kezdett használni. Ilyenkor nagyon kézzelfoghatóvá válik, hogy azok a játékos tevékenységek, amelyek a gyermek számára egyszerűen csak jó élményt jelentenek, közben a fejlődését is támogatják.

Egy másik emlékezetes alkalommal egy anyuka úgy érkezett először a csoportba, hogy már az elején elmondta: nagyon kíváncsi, mi fog történni, mert a gyermeke más gyermekek közelében gyakran sírni, kiabálni kezd. Látszott rajta, hogy kicsit aggódik, hogyan fogja megélni a gyermeke ezt az új helyzetet. Ehhez képest a kisgyermek nagyon hamar feloldódott. Bekapcsolódott a feladatokba, mosolygott, figyelte a többieket, kapcsolatot keresett velük, és végig jól érezte magát. Nem sírt és nem kiabált. Az anyuka meglepetését és örömét nagyon jó volt látni. Nekem ez azért maradt meg ennyire, mert megmutatta, mennyit számíthat egy gyermek számára egy nyugodt, biztonságos és elfogadó közeg, és azt is, hogy néha a szülő maga is új oldaláról ismerheti meg a gyermekét egy ilyen helyzetben.

A fejlődésnek vannak egészen konkrét, látványos pillanatai is. Volt olyan kisgyermek, akinél nehezebben indult be a mászás, és az édesanyja már nagyon aggódott emiatt. A foglalkozáson megmutattunk neki néhány egyszerű gyakorlatot, és azt javasoltuk, hogy ezeket ne csak a heti csoporton próbálják ki, hanem otthon is végezzék rendszeresen. Az anyuka megfogadta a tanácsot, és rövid időn belül a gyermek elkezdett mászni. Nagyon jó volt látni az édesanya örömét és megkönnyebbülését. Számomra ez is azt mutatta meg, hogy sokszor nem nagy dolgokra van szükség, hanem egy kis útmutatásra, rendszerességre és arra, hogy a szülő is aktívan bekapcsolódjon.

Talán ezek miatt is jelentenek annyit a családlátogatások. Egészen más érzés belépni egy gyermek saját otthoni környezetébe, és azt tapasztalni, hogy örömmel vár, odaszalad, megölel, megmutatja a játékait, majd együtt játszunk ott, ahol ő a legotthonosabban érzi magát. Sokszor egészen apró dolgokból érezzük a családok szeretetét és bizalmát: egy gyermek leszakít egy szál virágot, vagy megkínál egy szem szilvával, egyszerűen azzal, amije éppen van. Ezek nekem nagyon őszinte gesztusok, és sokszor többet jelentenek bármilyen nagy visszajelzésnél.

Közben nemcsak a gyermekekkel, hanem a szülők között is elkezdenek kialakulni kapcsolatok. Eleinte lehet, hogy csak egymás mellett ülnek a csoporton, később azonban már beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek, tanácsot kérnek és adnak egymásnak. Sokszor az egyik anyuka pont olyan helyzeten ment már keresztül, amely miatt a másik éppen aggódik, és néhány megnyugtató mondat tőle sokat jelenthet. Jó látni, amikor ezekből az alkalmakból valódi ismeretségek, néha pedig támaszt jelentő kapcsolatok alakulnak ki.

Számomra mindez együtt adja a Biztos Kezdet Házban végzett munka értelmét. Nem egyetlen nagy sikerre gondolok, hanem arra a sok apró változásra, amelyet idővel látni lehet: amikor egy gyermek egyre bátrabban kapcsolódik, új dolgot tanul, várja a következő foglalkozást, amikor egy szülő megnyugszik vagy magabiztosabbá válik, és amikor a családok lassan egymásra találnak. Ezekből érzem igazán, hogy itt nemcsak foglalkozásokat tartunk, hanem egy olyan helyet próbálunk teremteni, ahová a gyermekek és a szülők is szívesen érkeznek, ahol fejlődhetnek, kérdezhetnek, kapcsolódhatnak, és ahol tudják, hogy számíthatnak ránk.