Beszámoló a takarmányozás képzésről

Bizonyára emlékeznek a gazdák az április végén tartott „Tavaszi képzéssorozatunkra”, ahol istálló és állathigiéniáról, fejőgép tisztításról, körömpucolásról hallhattak hasznos tanácsokat az itteni gazdák.

Ennek folytatása volt a május végi, június eleji képzéssorozat, ahol a két svájci szakember a takarmány lekaszáláshoz, megfelelő szárításához adott át hasznos ismeretet és tudást. A tanfolyam kuriózumaként talán azt a táblázatot említhetnénk, amely segítségével a kaszáló növényi összetételét, tápanyagértékét lehetett megállapítani, könnyedén behatárolható a várt takarmánymennyiség és ezzel egy időben elég pontos képet kapunk, ami a várt tejhozamot illeti.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy ahhoz, hogy egy évben akár többször is tudjuk takarmányt készíteni, a vágási magasság 7 és 8 cm között a legideálisabb. Az ennél alacsonyabb vágás kimeríti a növény tartalékait később, vagy egyáltalán nem fejlődik.

Ősszel ismét lesz ilyen jellegű képzés, akkor az őszi betakarításról, a téli munkálatokra való előkészületekről fogunk hallani. Addig is minél több száraz időt kívánunk a gazdáknak.