Boldog születés-napok

A Caritas családsegítő szolgálata előadássorozatot szervezett gyermekvállalás témában

A Gyulafehérvári Caritas családsegítő szolgálata által szervezett előadássorozatra május 7-én került sor Gyergyószentmiklóson. A rendezvény célja az információnyújtás volt szülők, gyermekvállalás előtt álló párok számára a gyermekvállalás, várandósság, szülés kérdések kapcsán.
A rendezvény a család évének a jegyében zajlott, hangsúlyozva a szülői hivatás szépségeit, nehézségeit és a család születését a szülővé válás által.
Az ötlet Magyarországról származik, ahol már több éve rendszeresen megszervezik a születés hete rendezvénysorozatot az anyák napját követő héten. A Caritas a helyi sajátosságokat figyelembe véve az itteni igényekre válaszolt ezzel a kezdeményezéssel. Az előadások olyan aktuális helyzetekből indultak ki, mint a késői gyermekvállalás, az anyagi feltételek hiányából fakadó bizonytalanság, félelmek, párkapcsolati problémák. Az érdeklődők közelebbről megismerkedhettek a gyermekvállaláshoz kapcsolódó érzések kavalkádjáról, az anyasággal, apasággal járó új életszerepekről, a várandósság alatti és szülés utáni szexualitásról, az anya-magzat kapcsolatról és a gyerek születése által a családnak járó törvényes juttatásokról.

Az előadásokat orvos, pszichológus, szociális munkás és a polgármesteri hivatal szociális osztályának referensei tartották. A rendezvényen többnyire fiatalok (20-40 év közöttiek) vettek részt, voltak közöttük várandós nők és akadt néhány férfi érdeklődő is. Az előadások végén az érdeklődők kérdéseire válaszoltak készségesen az előadók.