Boldogabb gyerekekért kampány Erdőszentgyörgyön

Közel 30 gyerek és több szülő gyűlt össze szeptember 14-én az erdőszentgyörgyi központi parkban a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által rendezett Boldogabb gyerekekért kampány alkalmával.
Ezúttal Erdőszentgyörgyre is eljutott a program több Maros megyei település mellett, mint például Marosvásárhely, Marosszentgyörgy és Szováta.
A vakáció utolsó hétköznapján megtartott kampány helyi gyerekeket és szülőket szólított meg. A program során volt kézműves foglalkozás, fejtörő feladatok, illetve tájékoztatók. Továbbá a nyár alkalmával több programunkban is érintettük, érzékenyítettük a témára a szülőket és a gyerekeket. Ilyen volt a nyári karaván, amely Bözödre is eljutott, illetve a nehéz anyagi helyzetben lévő gyerekek táboroztatása, ahol 3 gyerek vett részt a településről.

A boldogabb gyerekekért kampány alkalmával a gyerekek kifejezték: akkor boldogok, amikor játszanak. Érdekes módon nem egyedül játszanak, hanem pajtásokkal, szülőkkel, családdal vagy csoportosan. Kedves szülők, nagyszülők, gyerekek a fentiekre feltétlen oda kell figyelni és alkalmat kell biztosítani. A játék mellett továbbá a közös étkezés, közös hasznos időtöltés, közös tanulás, közös munka, közös templomba járás. Ezek olyan apró dolgok, amelyek magukba rejtik a szociális életre való nevelést, a szeretetet és a törődést, odafigyelést egymásra.
Köszönjük a helyi önkormányzatnak, és a helyi egyházak vezetőinek támogatását. (Nagy László)