Számomra nem cél van, hanem feladat

Kászonszékből származok, s bár Csíkszeredában születtem, itt éltem, negyvenéves koromra – a Covidnak hála – visszakerültem Kászonba, őseim hajlékába. Örvendek ennek, mert gyermekkorom óta úgy vonzott, mint a mágnes. A mai embernek szokott lenni hobbija. Nekem az a kikapcsolódás, hogy esténként azt nézem, amit harminc évig Csíkszeredában nem láttam: a csillagokat.

Szüleim biztatására a középiskolában műszaki rajzoló diplomát szereztem, majd egyetemen közgazdásznak tanultam. Dolgoztam külföldön – az volt nekem tulajdonképpen a katonaság –, aztán hazatérve a tanügybe kerültem, majd autósoktatást vállaltam, ezt követően döntöttem el, hogy a végzettségemhez közel álló munkát keresek. Nem a nagy fizetés volt akkor sem a célom, így kerültem a Caritas akkor még meglévő cégéhez marketing-menedzserként, aztán igazgató lettem. Amikor a Logisztika vezető nélkül maradt, megpályáztam ezt az állást. Szeretem, mert változatos, kreatív a munka, pörgős az élet. Ez való nekem, mert nem szeretem az irodában üldögélést, a táblázatkészítéstől leszek rosszul.

A kihívások engem ösztönöznek, a külföldről érkező segélyek elosztása mellett öröm látni az asztalosműhely fejlődését, a termelést. Ugyanakkor jó arra gondolni, hogy a tevékenységeinkből származó jövedelemből arra szánhatunk, hogy a Caritas programjai működhessenek, így járulunk mi hozzá a segítségnyújtáshoz, a szeretetszolgálathoz.

Előfordul persze az is, hogy az egyéneknek nyújtott segítségre nem hála a válasz, ezt nehéz elfogadni. Meg kellett tanuljam, hogy jótett helyében ne várjam vissza a jót, legalábbis ne attól, akivel tettem. De olyan ez, mint a mesében: a jót megkapom… ha nem tőle, akkor egy másik embertől, más módon.

Mit gondolok a jövőről? Minden annyira változó, hogy nem lehet előre nézni. Nem tűzök ki célokat, számomra feladat van, amit ma végzek, és azt mondhatom, tudok optimista lenni.

Borbáth Zsolt, a Logisztika igazgatója

Kapcsolódó: Logisztika: oszt és termeléssel sokszoroz