Caritas és Gézengúzok sátor a Marosszentgyörgyi Magyar Közösségek Napján
A Marosszentgyörgyi Magyar Közösségi Napokon a Caritas idén a Gézengúzokkal együtt színesítette a gyerekprogramokat.
Az időjárás is nekünk kedvezett, a gyerekek sorba állva várták, hogy játszósátorhoz kerülhessenek. Sokszínű programunk 14 órakor kezdődött bábkészítéssel. A gyerekek sablonok segítségével elkészíthették és hazavihettek egy-egy bábot, amelyet Benedek Elek A vitéz szőcs meséje ihletett. Segítségünkre volt Gáll Ágnes és Bonczidai Dezső bábszínész, akik a kézimunka közben felelevenítették a mesét is.
A bábkészítéssel egyidőben Kusztos Melinda is megkezdte munkáját, aki arcfestéssel tette színesebbé a rendezvényt.
A programunk almavadászattal folytatódott. A gyerekek almákat halászhattak ki a vízből, és a fárasztó munka után az almát jó étvággyal el is fogyasztották.
Ezen kívül akadálypróbát állítottunk fel a gyerekeknek, kincsekért kutatatva turkálhattak egy tulipánmintával díszített ládában, valamint az íjászatot gyakorolhatták. Az ügyességüket is megmutathatták szüleiknek és egymásnak, mikor célba lőtték a tökök „kalapjait”. Minden ügyességi próba csokival lett jutalmazva.
(Tilinger Mónika)