Civil szervezetek vásárán
Május 12-én Marosvásárhelyen tizedik alkalommal szervezték meg a civil szervezetek vásárát, amelyen a Caritas is aktívan részt vett.
A város főterén több mint 50 szervezet mutatta meg, hogy mivel foglalkozik, állította fel már a reggeli órákban standját. Így tett a Caritas is, és kivonult Maros megyei programjaival a főtérre.
A sátor és körülötte lévő helyen alig fértünk el, olyan sok mutatnivalónk volt: kisgyermekek próbálták ki a korai nevelő- és fejlesztőközpont játékait, a nagyobbak önkéntesek és családsegítős munkatársak segítségével igazi étvágygerjesztő természetképeket készítehettek különféle magokból, a legidősebbeket pedig egészségügyi tanácsokkal látták el az otthongondozó munkatársai, miközben vérnyomásukat is megmérték és csodálhatták a Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatójának kézműves termékeit. Újszerűséggel hatott a kinesztétika bemutatkozása: érdeklődve próbálták ki hasonló körben dolgozó civilek az izomkímélő széket.
A legérdekesebb része a napnak a felvonulás volt, amelyen szép számmal vettek részt munkatársak az egész megyéből, de mellettük a Caritas barátai is.