Csak kimegy az ajtón, és többé nem talál haza

Szígyártó Adrienn Cosma Istvánnal mentálhigiénés időscsoportokat tart a Gyulafehérvári Caritasnál. A foglalkozások során gyakran felmerült a felejtés kérdése, szenilitásról beszéltek az idős emberek, és igényelték, hogy valaki szóljon arról, hol van a határ a normális öregkori felejtés és a demencia között. Adrienn elmesélte, orvos segítségét kérte, dokumentálódott, és az egyik alkalommal, mikor erről beszélt a csoportban, egy jelenlévő hozzászólt: ő megéli ezt a mindennapokban, demens férjét ápolva.

Úgy tűnik, egyre kevesebb a szégyen, ami a demenciát övezi, és egyre nagyobb a nyitottság, az emberek már keresik a módját, hogy megtudják, miből jön e betegség, megelőzhető-e, és mit tehetnek ápoló családtagként. Így hirdették meg az online támogató csoportot, hogy egész Székelyföldről bejelentkezhessenek azok, akik otthonról nem jöhetnének el, nem hagyhatják magára családtagjukat. A gyergyói mintára Alzheimer Cafét is szerveztek, igaz, a vírusos idők miatt legtöbb harminc személyt tudtak fogadni, és előzetes regisztrációra is szükség volt. Dr. Kovács Ágnes pszichiáter volt a meghívott, előadását követően pedig egymásnak adták a szót a kérdezők, a történeteket mesélők. Volt köztük beteg férjét ápoló családtag, olyan, aki bevallotta, ha jobban érti a betegség mivel jár, talán másképp kísérte volna utolsó napjaiban édesanyját, segítő pálya kezdetén álló egyetemista, és olyan is, akinek a mikrofon sem segített, hogy hangosabb legyen, csak suttogva tudott beszélni arról, amit otthon megélt. A szakemberek szerint a támogató csoport lehet az a hely, ahol ő és a hozzá hasonlók megtalálják a hangjukat, szabadulni tudnak az önvádtól, és dolgozhatnak a fájdalmukkal, a magukra hagyatottsággal. Háló lehet a találkozás, ahol megérthetik, hogy normál pillanatokban a betegnek jobb, ha családban van, az epizódoknál viszont szakápolás is szükséges lehet. A demencia ugyanis kihat az egész személyiségre, az én jelen van, csak gyakran rejtve marad, mintha elveszne, a beteget eluralja a bizonytalanság, az ápoló szerepet felvállalt családtag pedig nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá.

Az Alzheimer-kór nem halálos betegség, de nagyon sokan meghalnak a betegséggel járó szövődményekben, egy súlyos dezorientáltsággal jellemezhető epizódban elvesztődnek. Az idős ember csak kimegy az ajtón, és többé nem talál haza. Ez az, amire nem lehet válasz a szégyen, a tagadás, az önvád vagy az ápoló magára hagyása – mondja Szígyártó Adrienn. Az elképzelés szerint kéthavonta kerülne sor Alzheimer Caféra Marosvásárhelyen, és amint meglesz a tizenkét tag, indul a támogató csoport is. Az első Alzheimer Cafén a Bee Kávézó biztosította a frissítőt, hálásan köszönjük. A szervezők célja az, hogy továbbra is olyan kávézótulajdonos személyében találjanak partnerre, akinek szívügye, hogy ne kallódjanak el a demens betegek és ápolóik.