Családi nap Gyergyószentmiklóson!

2016. július 16-án, szombaton kerül sor a Gyulafehérvári Caritas munkatársai által szervezett Családi napra Gyergyószentmiklóson a Szent István téren.

A családi nap elsősorban a gyerekeknek, apukáknak, anyukáknak, babáknak, nagyszülőknek szól, tehát mindenkinek, aki szeretne kicsit kikapcsolódni, szórakozni, játszani, hasznosan eltölteni napját családjával.

A délelőtt 10 órakor kezdődő program keretében minden korosztály számára szóló tevékenységeken vehetnek részt az érdeklődők, pl: a kisebbeket (6 hónapostól 5 éves korig) cseperedő programokkal várjuk, a nagyobbaknak különböző ügyességi játékokat szerveztünk, míg a felnőttek a kávésarokban tematikus beszélgetéseken vehetnek részt. A rendezvényt 13:00 órakor Szentmisével zárjuk a Szent István templomban. 

*rossz idő esetén a rendezvény teljes programjának a Szent István plébánia ad otthont. 

A rendezvényt támogatja:

Hargita Megye Tanácsa

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata:

Szent István Plébánia: