Családnap Zetelakán

A Gyulafehérvári Caritas United Networks programja második alkalommal szervezte meg a Családnapot Zetelakán. Mindhárom generáció képviselte magát, összesen 48-an vettek részt az eseményen. A megnyitó után a szülők az Újratervezés című előadáson vettek részt, mely a nevelésről szólt. Amíg az idősebb generációk felelevenítették gyerekkorukat és elmélkedtek, addig a gyerekek az adventre hangolódtak kézműves foglalkozások segítségével.

Az ünnepség második részében élménypedagógiai vetélkedőkön vettek részt a családok, amitől teljesen átvarázsolódott a helyszín. Rablót kergettek, bombákat hatástalanítottak és rengeteget nevettek.

Záró akkordként jött a csoportlogikás nyereményosztás. Mindenki boldog volt, hisz az ajándékok csak ízben különböztek, viszont nagy meglepetésre annyira összekovácsolódtak a csapatok, hogy egymást is megkínálták a díjakból.

Ezúton is meg szeretnénk köszönni ezt a varázslatos délutánt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak és Zetelaka Polgármesteri Hivatalának, hogy támogatták a tevékenységet.

Sándor István-Isú