Családunk napja Siménfalván
A United Networks projekt keretében ünnepi hangulatú délutáni foglalkozást szerveztünk „Családom napja” címmel Siménfalván december 14-én a helyi Kultúrotthonban.
A rendezvény 16 órakor kezdődött, ahol az érkező gyerekek, családok elsőként a székelyudvarhelyi Móra Ferenc általános iskola első és harmadik osztályos tanulóinak előadását tekinthették meg. A kisiskolások karácsonyi dalokat játszottak el furulyán, majd két mesét mutattak be bábelőadás formájában, végül a nézőkkel közösen énekeltek.
A műsor után kézműveskedésre került sor, ahol kicsik és nagyok együtt készíthettek karácsonyi üdvözlőlapot, karácsonyfadíszt, hűtő-mágnest vagy éppen kifestős képet, amit hazavihettek magukkal, hogy otthonaik dísze legyen. A kézműveskedés közben a szervezők forró teával és finom falatokkal próbálták még meghittebbé varázsolni az együtt eltöltött időt.
Miután elkészültek a szebbnél szebb díszek, rajzok és képeslapok a gyerekek és családok közösen nézhették meg a környék legendái alapján készült animációs filmeket.
A „Családom napja” rendezvény megszervezését támogatta az EGT (a projekt finanszírozója), a Gordon Prod Srl, a Dobói Pékség, a Siménfalvi Önkormányzat, a Székelyföldi Legendárium valamint köszönet a székelyudvarhelyi Móra Ferenc általános iskola kisdiákjainak és tanítóiknak!
(Pápay Kamilla)