Csíksomlyóra érkezni a Mária Úton és Mária által Jézushoz
Tudtuk, hogy 40 napja indultak el, hogy már nagyon közel vannak, és hamarosan megérkeznek…
Csíksomlyó volt a végcél annak a két tucat zarándoknak, akik gyalogosan indultak el Budapestről, hogy a Mária Út mentén zarándokolva megérkezzenek annak legkeletibb pontjához, a csíksomlyói Szűzanyához. A kerékpáros zarándokútvonalon szintén ebbe az irányba tartó maglódi csoport öt fővel, valamint a Máriapócsról induló Erdélyi Kárpát-Egyesület zarándokai szintén öt fővel bőrig ázva, megkésve, gurultak be a zarándoklat célállomására.
Érdeklődtünk, mikor lesznek a Tolvajos tetőn, ott szerettünk volna találkozni velük. Nem lehetett tudni. Gumidefekt, egész napon át tartó eső, minden benne volt az utolsó szakaszban, de hála Istennek senkivel sem történt baleset. A Mária Rádión keresztül idén sokan kapcsolódtak be hétfő esténként a zarándokokért mondott imába Magyarországon és Romániában egyaránt. És megérkeztek egészségben, feltöltődve!
Este szentmise volt a kegytemplomban, ahol külön áldást kaptak a Mária Úton érkező zarándokok, majd a fáradtságot meghazudtolva élménybeszámoló következett a Salvator Hotel kápolnatermében.
Az idei zarándoklat sajátosságai közül többet is kiemeltek a résztvevők, több mint 20 önkéntes csatlakozott az út mentén hozzájuk, akik kisebb szakaszokon elkísérték őket. Velük zarándokolt egy roma asszony is, valamint más vallásúak is voltak közöttük. Pozitívumként kiemelték az odafigyelést egymás iránt, valamint a szeretettel való elfogadást, egymás segítését. Imáik alatt nemcsak magukért és családjaikért, hanem a magyar nemzetért is sokat imádkoztak. Külön élmény volt az út mentén megtapasztalni, hogy román vidékeken is mindenhol szeretettel fogadták, segítették, de volt olyan is, hogy egy román asszony – látva imádkozni egy útmenti keresztnél a csoportot – hozzájuk csatlakozott és megkérte, hogy ő is mondhassa az ő nyelvén a Miatyánkot. Az utolsó két nap már a székelyföldi keresztaljákkal karöltve haladtak, így a gyergyóalfalvi keresztalja is Csíkkarcfalváig a Mária Úton haladt. Jó volt látni, hogy tisztelettel néztek fel a zarándokcsoportra több településen, plébániai csoportok, cserkészek kapcsolódtak be a fogadásukba, kürtöskaláccsal várták Csíkrákoson, Csíkszentmiklóson, valamint Csíkdelnén is őket. Lassan hagyomány, hogy a megérkezés napján a szentmise utáni vacsora keretében tartják az élménybeszámolókat, amelyre idén a tavalyi gyalogos zarándoklat tagjai is eljöttek. Kiosztották a zarándok okleveleket, amelyek mellé már csak a másnapi pünkösdi búcsú élménye hiányzott. Megcsinálták, mert végig volt égi kísérőjük, mert szándékuk tiszta elhatározásból indult.

Elkalandozok a gondolattal. Épül a Mária Út erdélyi szakasza és Mária betölti azt utasokkal. Folytatódik a jelzésfestés, jövőben még több szakaszon lesznek eligazító Mária Út jelzések. A legfrissebbeket, Karcfalva-Csíkszereda, valamint Tolvajos Tető- Csíksomlyó szakaszokat már letesztelték a pünkösdi zarándokok.
A Mária Út mentén idén két szervezett zarándoklat időpontja közeledik. Augusztus 5-15. között Székely János esztergom-budapesti segédpüspök fog kíséretével Szamosújvárról Csíksomlyóra zarándokolni.
Hamarosan a mi kis Caritas-zarándokcsapatunk is menetkészen áll. A Csíksomlyó-Máriapócs-Mariazell szakaszon 1300 km-t fogunk zarándokolni kerékpárral. Július 6-án, a reggeli szentmise után indulunk. Csíksomlyóról, a Mária kegyhelyről, a Caritasnál végzett munkánkról, az épülő Mária Útról szeretnénk beszélgetni a nekünk szállást adó települések közösségeivel. Népszerűsítő akciónkkal fel szeretnénk hívni a figyelmet az ilyen fajta programokra, amelyre családok, kisközösségek kapcsolódhatnak be, kaphatnak kedvet nyári vakációjuk megtervezésére, töltekezni, keresztény értékeket felfedezni. A zarándoklattal magunkra és egymásra figyelni és közeledni a kitűzött cél felé. Ez a közel húsznapos Caritas zarándoklat tervezete. Tudjuk, hogy a Caritas munkatársaink közül is többen velünk tartanának. Ígérjük, hogy szívünkben mindvégig velünk lesznek. (Kelemen Eleonóra, Péterfi Attila-Csongor)