Döntéseink a függőség és a szabadság között

Mi visz a függőség felé? Hol kezdődik a függőség? Milyen függőségek fenyegetnek hétköznapjainkban? Hogyan tudunk éberek lenni, s magunk alakítani az életünket? Hogyan hozhatunk jó döntéseket?

Április 3-án ilyen és hasonló kérdések mentén tartotta a KI-ÚT (Konzultációs program szenvedélybetegeknek) program gyegyószerntmiklósi munkatársa az első iskolai prevenciós foglalkozását Gyergyóditróban, a Puskás Tivadar Iskolaközpontban.

A prevenciós program célja: segíteni a diákoknak, hogy odafigyeljenek magukra, hogy tudatosabban alakítsák életüket, hogy tudatosodjanak a veszélyek, amelyeket a függőségek okoznak. A kezdő kérdéseket interaktívan jártuk körbe, odafigyelve, hogy ne elméleti előadás legyen, hanem gyakorlati, kézzelfogható, s az fiatalok élet-tapasztalatára épüljön.

118 kilenc-tizenegyedikes diák vett rész ezúttal a foglalkozásokon, a végzős osztályosokkal később találkozunk. A diákok maguk fogalmazták meg, hogy szerintük a különböző függőségek közül főként az alkoholfogyasztás jelent veszélyt, mert ez elérhető, társadalmilag elfogadott és mert sok esetben a családban is ezt látják. Beszélgettünk a veszélyekről, és arról, hogyan lehet megelőzni a betegséget: problémamegoldással, tudatos életvitellel, kommunikáció fejlesztésével. Mindezeket konkrét példákon át beszélgettük végig, így nem egy elméleti előadás volt, hanem egy folyamat, aminek a résztvevők is aktív részesei voltak. Tudatosították azt, hogy vannak készségeik, képességeik és fejleszthetik magukat, hogy tudatosan építsék az életüket, s éljenek a lehetőségeikkel, amik minden korlát mellett vannak!

Miért épp Ditró volt a helyszín? – A kezdeményezés egy nyitott vallástanárnőtől, Puskás Erikától jött, aki meghívott, mert szívén viseli a fiatalok sorsát. És nyitottságot találtunk a településen: nyitott volt a polgármester erre, nyitott volt az iskolaigazgató, és szeretettel fogadtak. Az önkormányzat anyagilag is támogatja programunkat. Igy azt tapasztaltam, hogy a település és az iskola vezetői felismerték, hogy a függőségek veszélyt jelentenek, hogy ez a probléma jelen van a településen, és foglalkozni kell vele. És sok esetben könnyebb megelőzni a bajt, mint utána helyrehozni. Ezért most ez a prevenciós, megelőző foglalkozás.
Hála Istennek, sok hasonló tanár, iskolaigazgató és falu-előljáró van a körünkben, s igy sokat tehetünk azért, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb nemzedék növekedjen.
A program lebonyolításában, kivitelezésében egy önkéntes, Szabó Lóránt segített: így csapatban dolgozva hatékonyabban be tudtuk vonni a diákokat a téma feldolgozásába.

Visszajelzéseket kaptunk a diákoktól:

"Sok információt megtudtam a foglalkozás során a szenvedélybetegséekről. Az infók megragadtak, megnyugtató és bátorságot adó volt, hogy a reményt ne hagyjuk. A bátorság bennem van, nem a pohár italban – ez a mondat nagyon megragadott. Ezt fogom keresni: a magamban lévő bátorságot, ami ital nélkül is itt van.” (Tihamér, X. osztály)

“Megtanultam, hogy az alkohol nem oldja meg a problémákat. Látom a környezetemben, hogy teszi tönkre az emberek életét. Én szeretnék más életet élni.” (Éva, XI. osztály)

“Az óra sokat segített: most felvilágosultabb és felszabadultabb vagyok. Tudatosabban kell inni, de főként élni. Szeretnék még ilyen órákat, beszélgetéseket. Érdekelnek például a vislekedési függőségek is.” (Kati IX. osztály)

“Az alkoholról az jut eszembe, hogy káros, de senki nem foglalkozik ezzel. Pedig nagyon sok pénzt elvisz a családból! Most megnyugvást érzek, mert olyan információkat tudtam meg, amik megerősítettek. Például, hogy ne gondolkozzak mások helyett, mert ezzel sok energiát veszítek. S még sokmindent megtudtam, ami a jövőben hasznomra lesz. Szeretnék több dolgot megtudni azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudom elfogadni magam.” (Attila, XI. osztály)

(Kedves Rita)