Ebben a dalban van egy gitár…

Föld napja volt. Az Erőss Zsolt Arénában jobb sorsot remélő kiskorúak vették körbe a gitáros lányt. Rendszeresen látják, ő az, aki zenéjével segít Caritas-önkéntesként dolgozva, gyermekotthonban nevelkedve. Nemrég kétséges lett, meddig gitározhat, hangszere elhasználódott, ott is lyuk lett rajta, ahol nem kellett volna. És Föld napján sok kicsi kéz tapsolt, mert Gyöngyike, a zenészük új gitárt kapott. De ennek a dalnak nem ez az első strófája.

Néhány szó

Helyzet hozta, és adódott a lehetőség, hogy a Gyulafehérvári Caritas munkatársai az Arénában is gyakorolják a segítő szakmát. Menegetett szolgálni, akit lelke ösztökélt, köztük Kassay Noémi is gyógypedagógusként, korai fejlesztőként, sőt, volt, hogy feleségként is… férjével együtt. Az egyik ottlétről hazatérve mesélte el, hogy van egy Gyöngyike, aki a szépvízi gyerekotthonban él, onnan jár be, amikor teheti, zenélni az Arénában lakó gyerekeknek. Ő ezt tudja adni, ezzel segít, így lett hivatalosan önkéntese a Gyulafehérvári Caritasnak. Igen ám, csak gyatra már a gitárja, a használat nyomokat hagyott rajta, lehet, egyszer feladja a szolgálatot. Ezt Gyöngyike csak említette Noéminek úgy, mint az élet rendjét, az élet végét. Hogy a gitár pótolható, az kizárt, vallotta a legszentebb meggyőződéssel Gyöngyike, mert az az összeg, amiből új vásárolható, neki nincs, s nem is lesz. Ebben csak Noémi kételkedett, s hazatérve felvetette a gondolatot: a kollégák közül, aki tud és akar, ha pótolna, csak összegyűlne a kevesebb mint ötszáz lej, egy új gitárra.

Négy akkord

Noémi jelezte, a kezdőtőke adott, férje jelentkezett első támogatónak, így volt, aki mellé társuljanak, kollégák és barátok, akik a pár nap alatt Gyöngyike gitárhiányáról tudomást szereztek. A vételár fele kellett kigyűljön, hisz Géza bácsink, a nyugdíjas sporttanár most is hűséges társunk volt az adakozásban. A szándék születésétől egy hét sem telt el, amikor a régeni hangszergyárból családi közreműködéssel megérkezett Gyergyószentmiklósra Gyöngyike gitárja. Negyedik akkordként András Ildikó volt kollégánk segítsége kellett, hogy a gyermekotthon vezetőségét a készülő meglepetésről értesítse, az arénában dolgozó kollégáinkké pedig ahhoz, hogy a földnapi találkozást számunkra megszervezzék.

És egy kicsit benne vagyunk mi

Noémivel ketten mentünk a találkozásra, és a gitárral együtt lelkünkben vittük gyergyói segítőtársainkat is. Büszkék voltunk, kétségtelen, mert nem mindenkinek van olyan közössége, ahol egy hét alatt megszülethet a gondolat, a szó és cselekedet is. Így mindannyiunknak jár abból a tiszta csillogásból, amellyel Gyöngyike ragyogott kicsit kételkedve, hogy amit kezében tart, az tényleg gitár-e, tényleg neki vittük-e, tényleg megpengetheti-e, zenetanárjának is megmutathatja-e?

Gyöngyike, a gitár mellé egy levél is jár neked: „mi, akik ebben a történetben egy kicsit benne vagyunk, kívánjuk, hogy legyen dalban írt az életed! Tudd befejezni a művészeti középiskolát, szelídítsd tovább a zongorát és a gitárt! Legyen sikeres az érettségid, hogy a gyermekotthon számodra otthont adhasson, támogathasson az egyetemi évek alatt is! Kívánjuk, hogy váljon valóra álmod, lehess segítő szakember, lehess zeneterapeuta! Merd szeretni azt, ami csak egyszerűen szép, amire vágysz, azt nem kell elhallgatnod, és fülelj, mert az igazság mindig olyan egyszerűen szól. Hidd, hogy a világ jó, és mindig kerül egy új gitár!”

Balázs Katalin