Édesanyák kezét fogni

„Annyit tudtunk a terhességről, hogy kilenc hónapig tart, és szüléssel végződik” – emlékszik vissza első gyermeke várására egy férfi. Ő volt az, aki feleségével együtt járt hűségesen a várandós programra kétszer is, és ma már tudja: míg nejét a szülésre, őt a gyermek érkezése utáni időre, főleg a gyermekágyas időszak megpróbáltatásaira készítették ott fel.

A Gyulafehérvári Caritasnál a Korai Nevelő és Fogyatékkal Élőket Támogató Program történelmében egy új kezdet jegyeztetett fel a 2017-es évszámnál. A programvezető Mezei Borbála úgy emlékszik, hogy a Várandós program vezetőivel, Palotás Hajnallal és Tölgyesi Izabellával többször méltatlankodtak azon, hogy a várandósok kezét szülés előtt elengedik, és csak akkor látják viszont őket, amikor kéthónapos kicsijüket hozzák babamasszázsra. Jönnek, és nehézségekről beszélnek, hogy nem volt, aki segítse őket, amikor a szoptatással küszködtek, amikor a babának megduzzadt a melle, amikor székelési gondjai voltak, amikor bizonytalan volt minden az új szerepben, ahol már egy kicsi életért is felelőssé vált a nő.

A legtöbb helyen ekkor már nem voltak védőnők, az orvost nem lehetett egyfolytában hívni, és nem volt idő a találkozásra akár napokat várni. Ez az űr és belőle fakadó kínlódás hívta életre a Gyermekágyas programot, melynek úgy tűnik, hányattatott sors van kirendelve, hiszen a koronavírusos időszak távolságtartóvá tette a közvetlen segítségnyújtást.

„Mindkét gyermekkel végigkínlódtam a szoptatást. Hálás lettem volna, ha valaki segít. Akinek nincs támasza, feladhatja a próbálkozást, áttérhet anyatejről a tápszerre, és nem ítélhetjük el őt. Legyen valaki, aki, ha segíteni nem is tud, de bár nyugtassa meg: te megtettél minden tőled telhetőt a kisbabádért, jó anya vagy” – mondja a programvezető.

A „jó anya vagy”-biztatás Tölgyesi Izabella hangján érkezik azokhoz, akik a várandós felkészítő után úgy döntenek, gyerekük születését követően is szükségük van a caritasos segítőkre. A Gyermekágyas program azt jelenti, hogy a baba életének első hat hetében legalább háromszor a családhoz látogat a szakember, szemügyre veszi babát és mamát, válaszol még az apuka kérdéseire is, és nem kapcsolja ki sosem a telefonját, hogy ha a két látogatás között is szükség lenne tanácsára, elérjék őt éjjel-nappal vasár- és ünnepnapon is. Iza, aki kétgyerekes édesanya, bábának tanult és újszülöttkövetésből mesteri fokozatot szerzett, azt mondja: a pénteki mellgyulladással nem várattathatja az anyukát hétfő reggelig.

Fogódzókat és biztonságot kap az édesanya olyan személytől, akit már a várandós felkészülésről ismer, akkor tették helyükre a bizalom köveit, és már akkor beszéltek olyan témákról, hogy szülés hatásai az újszülöttre, szoptatás és tejtermelés serkentése a kereslet-kínálat függvényében… Ott már fogtak kezükben háromkilós „próbababát” azzal a felszólítással, hogy ezt még el lehet ejteni, de az igazinál tilos a pottyantás. Főpróbának nevezték, tulajdonképpen önbizalomszerzés volt, hogy begyakorolják, hogyan kell megfogni, biztonságosan ölbe venni a babát, hogyan segítheti apuka az anyukát.

Aztán, amikor megérkezik a kicsi kiderül, annak félelmét, hogy minden rendben van-e a babámmal az édesanya egyedül ritkán tudja eloszlatni. Ezért jó, ha jön Iza, megnézi, milyen a baba ébredése, mozgása, reakciói, szopizás, széklet, és azt is, milyen az anya regenerációja. Igaz ez olyan emberre is, aki a korai nevelő munkatársaként látott már egyet s mást a kismamák felkészítéséről, anyukák bátorításáról. Dalma esete éppen erről szól: korais volt, amíg várandós nem lett, s ha egy idő után munkába nem is, de felkészítőre visszajárt a Caritashoz. Azt mondja, számára a szüléstől való félelem úgy enyhült, hogy megbízott Hajniba, Izába, hitte nekik, hogy nem lesz gond… pontosabban hitték férjével egyetemben, mert ketten vettek részt a szülésfelkészítőn. Dalma szerint jobb, ha a leendő apa is ott van, mert más információhoz jut a férfi, ha direkt hallja, mintha felesége szűrőjén keresztül jut el hozzá valami, ami a kismamának lényeges. Aztán jött a szülés, és utána legalább annyira kellett a biztonság, mint előtte: „Alapból nem vagyok túlparázós, de kell a biztatás, mert az ember a legjobbat akarja…” – igen, így mondja Dalma jelen időben, pedig babája már hét hónapos, lejárt a hathetes Gyermekágyas program. Nem kiváltságosként, mint munkatárs, hanem mint egyike a számon tartott édesanyáknak keresi ma is Izát, bármiben legyen rá szüksége. Azt mondja, volt, hogy a hozzátáplálásról kérdezte, volt, hogy székrekedés miatt hívta, de abban is az ő tanácsát kérte, hogy mikor van a fülbevaló belövésének az optimális ideje. Sok mindenért hálás, főleg azt értékeli a szakemberben, hogy a felkapott gyermeknevelési praktikákat is a realitás talaján kezeli. Támogatja az édesanyát döntésében, de rávilágít más lehetőségekre is.

Megkomplikálta az életet a vírus érkezése a kisbabás családokban is. Iza csak pár példát mond arra, milyen a távkapcsolat klienseivel: nem láthatja a családot a saját életterében, az anyuka azokkal a kérdésekkel hívja fel, amelyek számára tűnnek rendellenességnek, és lehet, észre sem vesz egy másik, égbekiáltó jelet. Vagy nem akarja gyakran zavarni, s csak azt kérdezi, ami feltétlenül fontos – szerinte. Nehéz az is, amikor például a székletelési gondok képezik a témát, az anya inkább körbemagyarázná, mi van a pelusban, minthogy fényképet küldjön róla. És igen, hosszú biztatás kell ahhoz is, hogy gátlásait levetkőzve saját mellét lefotózza. „A kisbaba ösztönlény, viselkedésével egy csomó mindent elmond, csak ott kell lenned, hogy lásd” – a jelenlét hiánya nehezítette tehát leginkább Iza ezen munkáját, de bevallja, számítógépes ismeretei viszont gyarapodtak, és azt is kipróbálhatta, hogy lehet más-más térben lévő emberek között megteremteni az intimitást.

Az anyukák körében is új szokásokat hozott a kényszerű távolságtartás: a tapintatosság, hogy egyfolytában ne zavarják a segítőjüket arra sarkallta, hogy interneten keressenek válaszokat, és Iza szerint, amikor jól megijedtek a talált tartalomtól, akkor hívták őt telefonon, keresik interneten.

A vírusos időszak a nehézségek mellett sikereket is hozott. Iza több példát is sorolt, hogy még így is segítség tudott lenni édesanyáknak. Az összes eset közül egynek különösen örvend, amikor egy csökkenő súlyú kisbabának a fogyását sikerült megállítani. Öröm a gyarapodás, de az is, hogy családorvos ajánlotta az anyukának, őt keresse. A bizalom jele ez, az elismerés és az együttműködés lehetősége, amely a kisbabák és mamák javát szolgálja.

Noémi és Zsolti második szülöttje „karanténos gyerek”, öt hete jött a világra. Nehezebb így Izával a kapcsolattartás, szerencse, hogy nem friss az ismeretségük. Most két éves, első gyerekük születése előtt találkoztak a Várandós programban, melyet Zsolti járt végig, neje az utolsó órákon igazolt hiányzó volt: a kislányuk beleszületett a programba. Így történt, hogy Noémi eldöntötte, mikor kisfiával lett várandós, hogy a felkészítőt újrajárja, és cseppet sem bánta, hogy férje is újra társult hozzá. Így lehetett például olyan eset is, hogy ketten, tapasztalatként segítették a szülőséggel ismerkedőket, Zsolti pedig élő reklámhordozóként biztatta a férfiakat: ebben is álljanak az asszony mellé. Aztán a gyermekágyas programra is igent mondtak mindkét gyereküknél, az első fürdetésnél is ott volt Iza. „Ahhoz, hogy mindenki jól legyen, anyuka nyugodt kell legyen. És igaz, hogy fontos a várandós felkészülés, de a szüléssel nem oldódik meg az összes probléma, szükségünk van nekünk Izára” – mondja az anyuka, apuka pedig abban látja a lehetőséget, hogy ő is nyugodt tud lenni, hiszen a változások nem érik felkészületlenül. A Gyermekágyas program haszonélvezője az apuka is, őt is fel kell készíteni, hiszen nem csak dolgozni jár a családfő. Az apa-gyerek kapcsolat erősítése ekkor kezdődik, véli Zsolti, hozzátéve: „az én gyerekeimnek nem lesz idegen az apa közelsége.” Gyermekeimnek, így fogalmaz, s ha a számszerűsítést kérjük, azt mondja, még terveznek testvéreket a két kicsi mellé, szeretettel, felkészülten várják, meggyőződve, érdemes lesz a várandós és gyermekágyas programot is újrajárniuk.

Balázs Katalin