Egészség védelem

A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban évente egészségvédelmi hónapot tartunk, ennek keretében „személyiségünk a munkánk eszköze” témával önismereti programban vehettek részt az alkalmazottak.

A csoport munkát a magyarországi Tömörkényi Otthon vezetője, Magonyné Gál Ilona pszichodráma vezető tartotta. Voltak résztvevők az ápolók, takaríttok, adminisztrációban dolgozók, és a szociális iroda munkatársai közül is.

Július 19-én „a betegség, mint jelzőcsengő a teológia, a lélektan és a biológia összevetésében” Dr. Bakó Mária Hajnalka pasztorál pszichológus tartott előadást, amelyre tapasztalatcserével- és kapcsolaterősítéssel összekötve meghívtuk a Kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthon alkalmazottait is. Az előadás üzenete: A megbetegedések mögött, gyakran lelki trauma áll, hiszen a lélek kapja az első sokkot, utána következik a testben a probléma. Az elnyomott konfliktusainkat, ha nem oldjuk meg, és évekig hordozzuk, nem tudunk megbocsájtani önmagunknak és másoknak, akkor saját magunkat betegítjük meg, akár tudattalanul. „Újuljunk meg gondolkodásmódunkban”!

Az egészségvédelmi hónapot egy két napos csapatépítő tréninggel zártuk, amelyet a természetben, egy kellemes erdei tisztáson szerveztünk.

(Kiss Gabriella)