Egy hétvégénk Segesváron

 

Az együtt töltött hétvége Segesváron életem első nagycsoportos Caritasos tevékenysége és Összefűzője volt, és örömmel jelenthetem, hogy még sok-sok ilyen élményt szeretnék.

Péntek délután – néhány óra fülledt, de annál élvezetesebb kocsikázás után – érkeztünk meg a városba, és amikor félálomban kipislogva a kocsi ablakán rájöttem, hogy a várnegyedben leszünk elszállásolva, már kávéra sem volt aznap szükségem. Ez a városrész olyan, akár egy élő lovagregény. A nap végén mind egyetértettünk abban, hogy igazán meghosszabbíthatnánk ezt a hétvégét csak azért, hogy még pár napot itt lehessünk.

A záró beszélgetést idézve: „igazán 10/10-es lenne ez a hely, csak a lépcsők ne lennének benne”. Ezzel egyet tudok érteni (jelzem, a legmagasabb ponthoz vezető lépcsősor 175 lépcsőfokból áll). El is tudjuk viselni, feltéve, hogy még sokszor visszajöhetünk ide.

Őszintén szólva, én nem feltétlenül voltam szociálisan nyitott hangulatban, amikor elindultam erre a hétvégére, viszont ilyen szempontból már pénteken értek kellemes meglepetések. Az első körökben csoportokba verődve különböző kihívásokkal teli feladatok megoldásában versenyeztünk: növényeket gyűjtöttünk, leírtuk „a boldogság receptjét”, fekvőtámaszt csináltunk, cipőtornyot építettünk, és így tovább. Ezenkívül kiscsoportokban is beszélgettünk, és sok közös pontot találtunk. A sok vicces, kreativitást igénylő feladat egy csapásra megteremtette a jó hangulatot, és nagyon jó volt látni, hogy mindenki milyen könnyen megtalálta az összhangot. Egész hétvégén különösebb nehézségek nélkül dolgoztunk együtt.

A kedvencem mégis a második nap kincskeresős délelőttje volt. Amikor a programban megláttuk, hogy kilenctől-kettőig City Tour van soron, én hatalmas szemekkel megkérdeztem Beátától: „ez akkor azt jelenti, hogy öt órán keresztül sétálni fogunk?” Minden érdeklődőnek elárulom, nem így történt. Nem sétáltunk öt órát, de hármat mégis mozogtunk a város területén, miközben a feladat a vártnál sokkal izgalmasabbnak bizonyult. Az egész várost bebarangoltuk, miközben a különböző állomásokról kellett beszereznünk képeket, jegyeket, esetleg munkákat. Bár a munkaügyi hivatalt zárva találtuk, a vonatállomáson minden csapatnak sikerült a legközelebbi öt kilométer távolságra jegyet váltania. Egyesek még az adóügyi feddhetetlenségi bizonyítvány (cazier) kérdését is megoldották, bár az igazat megvallva, a harmadik rendőrségre érkező csoport előtt már nem nyitottak ajtót, a vonatállomáson pedig igencsak nagy csodálkozást keltett, hogy már a negyedik csoport fiatal kér ötven baniért vonatjegyet a csupán tíz percre lévő megállóig. Aggodalomra semmi ok, ezeken utólag mind nagyokat nevettünk.

A délután egy pályaorientációs foglalkozással folytatódott, amelyen ugyancsak csoportosan vettünk részt. Itt feltártuk az erősségeinket és jellemvonásainkat, és szerintem mindenki talált valamit, ami közelebb hozta önmagához, vagy ahhoz, amivel foglalkozni szeretne. Összességében azt mondanám: egy nagyon tartalmas és élménydús Összefűzőn vagyunk túl, és remélem, hogy még sok ilyenben lesz részünk.

Az eseményt a Communitas Alapítvány támogatta. Köszönjük!

Írta: Lőrincz-Ugron Csenge, önkéntes

Galéria