Egy út vége, egy másik utazás kezdete

Az önkéntes csapatunk sokoldalúságát nemcsak az jelenti, hogy programjaink változatosak, hanem azt is, hogy a csapatot alkotó önkéntesek mindannyian egyediek, pótolhatatlanok és személyiségükkel teszik színessé a mi kis közösségünket.

A csapat egy része évről-évre változik, hiszen mindig érkeznek újak, de élethelyzetükből adódóan akadnak olyanok is, akiktől búcsút kell vennünk, ha ez nem is mindig olyan egyszerű. Ez idén sem volt másként. Lassan hagyománnyá vált, hogy minden évben a tanulmányaikat befejező önkéntesektől búcsút veszünk, de fenntartjuk annak lehetőségét, hogy bármikor újból visszatérjenek hozzánk. Mit jelentett számukra az elmúlt néhány év? Szilvia és Abigél válaszolnak.

„A Caritasnál töltött időszak örök emlék marad számomra a sok remek emberrel, akiket megismertem és az átélt élményekkel. Rengeteg új dolgot tanultam a programoknak hála, és mindig feltöltődve, vidáman mentem haza. Köszönöm a lehetőséget, a nyitottságot és kedvességet, amit itt kaptam. A színes, változatos programoknak és eseményeknek köszönhetően sokat fejlődtem, és mindig úgy éreztem, hogy azzal, amit adok, mindig vissza is kapok valamit: tanácsot, szeretetet, barátságokat.” (Piri Szilvia Izabella)

„Életem legmeghatározóbb élményei közé tartozik, hogy a Caritas csapatának tagja lehettem. Nagyon sok élménnyel, tapasztalattal, barátsággal gazdagodtam az eddig eltöltött hét év alatt. Mindig örömmel gondolok vissza az Összefűzőkre, kézműves tevékenységekre, képzésekre, időszakos nyári- vagy rendszeresen működő gyerekprogramokra. Leírhatatlan, milyen sok mindenben fejlődtem, mennyi mindennel gazdagodtam. Életem legjobb döntése volt, hogy az önkéntes csapathoz csatlakoztam. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!” (Demeter Abigél)

Fekete Gyöngyvér,
önkéntes koordinátor