Egyház – média – közvélemény
Milyen szerepe van, illetve kellene hogy legyen a médiának az egyház életében, hogyan használjuk a tömegkommunikációs eszközöket – ezeknek a kérdéseknek a mentén taglalták az egyház és a média nem mindig felhőtlen kapcsolatát három napon át a németországi Freisingben, a Renovabis hagyományos őszi konferenciáján.
A kelet-európai újjáépítést immár 25 éve támogató Renovabis, a német katolikus egyház szervezete nagy hangsúlyt fektet az egyházi média munkájára is, évek óta célirányosan médiaprojekteket is támogat. Stefan Dartman jezsuita, a Renovabis vezérigazgatója hangsúlyozta: „Fontos a média társadalmi szerepe a Kelet és Nyugat egyházi partnerségének erősítésében ”. Több, mint 16 millió eurót fordítottak eddig a hozzávetőlegesen 850, a médiát támogató programra (médiaképzések, újságírói versenyek, csereprogramok, sajtótermékek, weboldalak létrehozása stb.).
Szeptember 3-5. között megtartott 18. konferencián 30 országból 350-en, Romániából pedig 20-an vettek részt, az ortodox, görög és római katolikus egyház különféle szervezeteinek képviseletében. „A lehetőségek vásárán” bemutatkozott többek között a Pro Educatione Egyesület, a Gyulafehérvári Főegyházmegye felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteinek hálózata is.
Az egyesület a Parenting – Fit For Future európai projektjének bemutatására kapott felkérést a szervezőktől, ugyanis ennek keretében azt tanulmányozták, hogy hogyan használhatóak az új médiás eszközök a szülők képzésében. A tematikus asztalon pedig az érdeklődők láthatták az egyházmegye szervezeteinek médiaanyagait (pl. a Vasárnap újságot, a Csíksomlyóhoz kapcsolódó kiadványokat, a Mária Út Egyesület zarándokkalauzát, a Pro Educatione által összeállított zarándokprogram-brosúrát, a Mária Rádió kiadványát, a CSIT plakátját, szórólapját, a képzési szervezetek sok-sok plakátját), az erdélyi egyházi szervezetek digitális felületeit (jól működő weboldalak, facebook oldalak, ferences blogok, YouTube csatornák).
(Kiss Adél, Molnár József)