Együtt a remény útján

Október elsején van a mellrák elleni küzdelem világnapja. Ennek kapcsán egész hónapban, az Együtt a remény útján elnevezésű projekt keretein belül, 3 banner üzeneteit olvashatta a székelyudvarhelyi lakosság. Fontosnak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét, hogy életmentő lehet az idejében diagnosztizált rák, ezért érdemes járni szűrővizsgálatokra. Ugyanakkor tudatosítani kell, úgy a lakosság, mint az érintettek körében, hogy a rákbetegség testet és lelket érintő folyamat, illetve, már nem tehető egyenlőség jel a rák és a halál közé.

Betegeket és hozzátartozókat támogató célzattal íródott egy érzékenyítő füzetecske, melyet szakrendelőkben és lelkészségeken érhetnek el az érdeklődők. A kis füzet elgondolásának megfogalmazásában részt vettek betegek, pszichológus és lelkigondozó. Olyan gondolatokat és támpontokat próbáltunk megfogalmazni, melyek segítik az érintetteket a betegséggel való együttélés folyamatában.

Ez év augusztusában sikerült egy tartalmas kirándulást szervezzünk a Jó reménység daganatos betegeket támogató csoport tagjainak. Ezúttal a Kálnoky-kastély, a Fűzi-tó, a tündér-völgyi Agyag kastélyok és a Smaragd-tó volt az úticél. Lehetőség volt feltöltődni, levezetni a feszültséget és az élményekből töltekezni a mindennapokra. Az egyik csoporttag visszajelzése: „A hétvége, amely feltölt! Mindig. Akkor is, ha fáradtan indulok el. Látnivaló bőven, élmények, mosolygások, röhögések. Közös út, amelyről nem kell beszélni. Csendben is tudjuk. Jó veletek lenni! Jó rátok nézni. Jó ülni veletek és nézni… csak úgy… A semmibe is. Kicsit látni a ” mindenki ” szemével.”

A programsorozatot Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala támogatta, amelyért ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat.

További képek megtekinthetőek, az alábbi galériában.