Együtt a remény útján

Ahogy az elmúlt években rendhagyóvá vált, a székelyudvarhelyi Jóreménység önsegítő csoport tagjai számára az idei évben is lehetőség volt az Együtt a remény útján kirándulásra, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala jóvoltából.

Az idei kiránduláson, amely augusztus 27-28-a között zajlott, 14 csoporttag és két csoportvezető, András Anna Mária és Péter Anna Mária vettek részt.

A kirándulás célja főként az volt, hogy a csoporttagok mind testileg, mind lelkileg kiszakadjanak a megszokottból, a napi rutinból, és megtapasztalhassák a közösségük megtartó erejét, támogatását. A kirándulás számukra egy kis plusz volt, ennek segítségével talán könnyebben felvehetik a harcot a mindennapokban.

A tervezett brassói utat leváltotta a zetelaki víztározó közelében elhelyezkedő Nap Park panzióhoz való kirándulás, ahol – festői környezetben – 10 ház ad szállást az oda kiránduló csapatoknak, családoknak.

A csoporttagokat első nap a csoportfoglalkozás és a bőséges ebéd elfogyasztása után kirándulás várta, a házigazda, Varga Péter Ákos és hitvese jóvoltából. Három órás tereptúrán vettünk részt, amelynek keretében Székelyvarság szépségein kívül több meglepetésben is lehetett részünk. Az első megálló a Csorgókő vízeséshez vezetett, amelyet hét forrás vize táplál, majd megtekintettük az újonnan készült sípályát, ezután megálltunk a Tálasberci Parlamentnél, mely egy kis üzlet, nagy udvarral. Régi jó szokás szerint az emberek itt gyűlnek össze megbeszélni a világ nagy dolgait. Utána utunk a Kilátóhoz vezetett, ahol nemcsak a gyönyörű kilátást csodálhattuk meg, de lelki erősítésben is részünk volt. Kürti Tamás, a szatmárgörbedi és kakszentmártoni református tiszteletes úr két igét olvasott fel és magyarázott meg: Ézsaiás 40, 25-31, illetve Zsoltárok 73, 23-26. Amint az ige is mondja: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, de nem fáradnak el.” A csoporttagok is feltöltődtek a tiszteletes úr bátorító szavaitól, lelkileg felfrissültek és új erőt kaptak a folytatáshoz.

Az utolsó megálló a 300 éves Vízifűrész és malom volt, ami nem mellékesen 1956-tól egészen 1989-ig fejlesztővel termelte az áramot, amikor is bevezették a faluba a villanyt. Ugyanitt egy kis múzeumot tekinthettünk meg, ahol a zsindelykészítéshez való kellékeket, szövőszéket, hozzá minden tartozékkal, imakönyvet, az 1800-as évekből, régi fotókat, emlékeket, szép cserépedényeket láthattunk és persze vízimalmot, meg végül, de nem utolsó sorban a vízifűrész működését is bemutatta a tulajdonos.

A szállásra érve bőséges vacsora fogadott bennünket, ezután meg a holdfényben való édesvízi dézsázás megkoronázta a napot, a napi fáradtság után a meleg vízben minden lehetőség megvolt az ellazulásra.

Másnap a nap reggeli tornával kezdődött, volt, aki a fizikai korlátai miatt széken végezte a feladatokat, de örömet okozott, hogy minden csoporttag megmozgatta magát a reggeli napfényben és friss levegőn.

Torna után újra a nyílt sátorban, csoportmunkával folytattuk a napot, ezután újra bőséges ebéd következett, ami után áldás éneklésével köszöntük meg házigazdáink szívességét, szeretetét, önzetlenségét. Majd egy kis pihenő után (amelyet a park végében lévő Küküllő partján töltöttek a csoporttagok, még utoljára magukba szívva a hely és a friss levegő jótékony hatását, élvezve a házigazdák gyerekeinek fürdőzését a langyos vízben), házigazdánk és kedves hitvese megmutatták érzékenységüket a daganatos betegségben szenvedők iránt azzal is, ahogy nyíltan felvállalták személyes történetüket, ezáltal is erősítést nyújtva élettapasztalatukból, így bátorítva a csoporttagokat.

A házigazda nyíltsága, életfelfogása lenyűgözte a csoporttagokat, felhívta figyelmüket arra, hogy mennyire fontos, hogy elsősorban minden napnak örüljenek, hogy ne azzal foglalkozzanak, mi volt tegnap, mi lesz holnap, hanem minden nap találjanak valamit, aminek örülhetnek, amit szépnek tartanak, szavait idézve: „Leljünk örömet egy virágban, egy lepkében, mindegy, hogy miben, csak minden nap örüljünk valaminek, ami szép”. Hasonló gondolatokkal ösztönözte a hallgatóságot, hogy mennyire fontos a mindennapi szép, a mindennapi pozitív dolgokra való rálátás, ráhangolódás, megbocsátás és hála.

Ezekkel a gondolatokkal engedtek útra minket az „Angyalok paradicsomából”. Bízom benne, hogy a nehéz napokon sokszor eszünkbe fog jutni házigazdánk életfelfogása, biztatása, és hiszem, hogy kedvességüket, jóindulatukat Isten visszafizeti.

Ami tény, hogy Isten nem azt adta, amit elterveztünk, de megadta, amire épp szüksége volt a két csoportnak. Megfelelő helyet a krízishelyzetre való tekintettel, biztonságos, nyugodt, festői környezetet, ahol zavartalanul tarthattuk meg a csoportfoglalkozásainkat, mindamellett igazi kikapcsolódást, ami plusz energiához segíthette a csoporttagokat, testi-lelki békét teremtve egy kis időre.

Péter Anna Mária, csoportvezető, pszichológus