Együtt az idősekért tekertünk!

Hordozható EKG készülékért tekert közel 40 kerékpáros Sepsiszentgyörgyön. Köszönjük nekik és a sok lelkes adományozónak!

Mintegy 150 színes pólóba öltözött biciklis lepte el Sepsiszentgyörgy belvárosát a második alkalommal megszervezett „Tekerj egy jó célért” rendhagyó adománygyűjtő akció keretében, jelképesen is hozzájárulva ezáltal négy közösségi projekt támogatásához. Idén sport, szociális, környezetvédelmi és ifjúsági tevékenységek érdekében lehetett kerékpározni.

A sportolókból, lelkes civilekből, cégek alkalmazottaiból és baráti társaságok tagjaiból álló kerékpáros tömeg három óra alatt összesen 3600 kilométernyit tekert a Sepsiszentgyörgy területén előre kijelölt, tíz kilométer hosszú útvonalon.

A biciklisek részvételi díj befizetésével támogathattak négy civil szervezet közül egyet, köztük a Caritas projektjét is. Miközben a kerékpárosok köröztek, az őket támogatók szakaszra vagy körre fizettek be az alapítvány kasszájába, megjelölve a biciklis személyét, és rajta keresztül támogatva az általa megjelölt civil szervezetet.

A Gyulafehérvári Caritas Együtt az idősekért – korszerű beteggondozást Sepsiszentgyörgynek projektje a szociális szférát képviselte az akcióban. Szervezetünket közel 40 kerékpáros, több cég és magánszemély is támogatta. Az adományokból 2.144 lej gyűlt össze a projekt megvalósítására: egy hordozható EKG készülék beszerzésére.

(Hubbes Kinga)