Életútszínezők — önkéntesmesék

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.

Ha embertársaink életét fehér lapon feketével megrajzolt kifestőkönyvnek képzeljük, akkor az önkéntesek azok, akik segítenek kiszínezni történeteiket. Személyiségük gazdag műhelyében az önzetlenséget alázattal, a kedvességet odafordulással, a segítőkészséget barátsággal keverik, hogy kreatív munkájukból színpompás alkotások, megszépített életek születhessenek.

Mi készteti őket?

Útkeresés
„Az érettségi után kihagytam egy évet. Nem tudtam pontosan, mit szeretnék csinálni a továbbiakban. Mélyponton voltam, és egyik ismerősöm — aki már önkénteskedett a Caritasnál — ajánlotta, hogy próbáljam ki. Talán nem is az „ajánlotta” a jó szó, mert konkrétan kész tények elé állított: az önkéntes koordinátor már várta hívásomat. Kicsit megriadtam hirtelen, ez viszont csak addig tartott, amíg személyesen találkoztam az Iránytűsökkel. Idővel egyre jobban kezdtem érezni magam, és hálás voltam az ismerősömnek, amiért belökdössött ebbe a szituációba” — mesélte Miklós-Fábián Nóra, akit arról faggattam, miként került kapcsolatba az Iránytű a munka világába projekt mentoraival. Nóra, aki ma a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatója, életének egy olyan pillanatában lett a fiatalok pályáját egyengető program önkéntese, amikor neki magának is útmutatásra volt szüksége.

Kíváncsiság
„Amikor kilencedik osztályban Udvarhelyre kerültem, az osztályfőnököm buzdított önkéntességre. Volt egy időszakom, amikor mindent ki szerettem volna próbálni. Az vezérelt, hogy megismerjek másokat, és az így szerzett tapasztalatokat beépítsem a saját életembe. Az önkéntesség számomra azt jelenti, hogy kilépek a komfortzónámból, és ezáltal másokat boldoggá teszek” — válaszolta Keresztes Laura, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ hallgatója.

„Szeretek önként segíteni és mindig valami újat kipróbálni. Bármit elvállalok, és kihívásként élem meg kitűzött célomat” — tette hozzá Máthé Árpád Zoltán, aki magánéletében házak felépítésén, szabadidejében pedig életutak kiépítésén dolgozik a Caritasnál.

Segítőkészség
„Két ismerősöm is önkénteskedett a Caritasnál, akik sokat meséltek erről a lehetőségről. Engem a személyiségemből fakadó segítő szándék vezetett” – fogalmazott Kovács Ágnes.

„A Caritas munkatársai voltak nálunk az egyetemen, és bemutatták az önkénteskedési lehetőségeket. Innen értesültem róluk, és ekkor ismerkedtem meg a mentorokkal is. Szeretek önkénteskedni, nagy mértékben motivál, hogy másokon segíthessek, másokkal jót tehessek” — mondta el Buksa Evelyn, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatója.

„Amikor csak tehetem, segítek, ahol tudok. Nekem is végtelenül jólesik, amikor segítséget kapok, csupán ezt szerettem volna az önkénteskedéssel egy picit is viszonozni” — osztotta meg gondolatait Depner Emma, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatója.

Milyen a „jó” önkéntes?
Ha a fönti válaszok alapján próbálnám megfesteni a „jó” önkéntes portréját, egy olyan tizennyolc — huszonkét év közti fiatalt képzelnék magam elé, aki az érettségi után talán picit még bizonytalan a pályaválasztást illetően, de kíváncsi, és nyitott új tapasztalatok szerzésére, ami pedig ennél is fontosabb: segítőkészségét és tudását önzetlenül szeretné az emberek szolgálatába állítani. De téves képet alkotnék, hiszen önkéntes munkát kortól függetlenül bárki vállalhat. Legjobb példa erre Kászoni Zsombor fitneszedző története, aki egy évvel ezelőtt úgy segített egy fiatal munkakeresőn, hogy beavatta őt szakmája rejtelmeibe, tanácsokkal látta el, és ingyenes edzési alkalmakat is biztosított számára.

A „jó” önkéntesről festett portrém azért sem állná meg a helyét, mert: „Nincs meghatározva, hogy milyen egy jó önkéntes. Mindenki, aki egy kicsit is ezt az utat választja, és beleteszi a szívét, már jó önkéntes. Alapból olyan emberek nem kezdenek el önkénteskedni, akik maguknak valók. Tehát nincs rossz önkéntes, csak jó — magyarázta Keresztes Laura.

„Ha egy évvel ezelőtt kaptam volna ezt a kérdést, azt mondtam volna, hogy önzetlen, segítőkész, kedves, barátságos. Ma már kiegészíteném azzal, hogy kreatív kell legyen, spontán, erős idegzetű, jó humorú. Szerintem nem létezik egy standard »jó önkéntes«. Ha valaki azt csinálja, amit szeret, amiben megtalálta önmagát, és teljes odaadással áll hozzá, az mindent megér. Nagyon különbözőek vagyunk, és ez teszi színessé csapatunkat” — fogalmazott Miklós-Fábián Nóra.

„Szerintem az önkéntesség önzetlenség. Ha van jó önkéntes, akkor kell legyen rossz is, és véleményem szerint nincs rossz, azaz nincs jó sem. Önként jelentkeznek, odaadóak, kitartóak, eltökéltek, szigorúak is néha másokhoz, önmagukhoz egyaránt” — osztotta meg gondolatait Kovács Ágnes.

„Önkéntesnek lenni azt jelenti, hogy jót adsz másoknak, és ezt a jót vissza is kapod, csak más formában. Nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor látod: volt értelme a munkádnak, és az emberek, akikkel jót tettél, elkezdtek fejlődni, feldobtad a napjukat, hozzáadtál valamit az életükhöz” — válaszolta Buksa Evelyn.

Iránytű mutatja a lehetőségeket
Mindezen tulajdonságokról ők maguk tettek tanúságot, amint a Caritas színes programjaiban tevékenykedtek. Legtöbbet talán abban a projektben dolgoztak, amely fiataloknak nyújt segítséget tanulásban, pályaválasztásban. Iránytű a munka világába a program neve, amelyben Bojoievschi Éva, Székely Áron, Szabó Zsuzsa, Garai-Balázs Levente, Benedek Alexandra és Tókos Norbert mentorok egyengetik fiatalok önismereti és pályaválasztási útját. Tudják, hogy az iránymutatásban akkor tudnak hitelesek lenni, ha van merszük kilépni saját komfortzónájukból, és ugyanerre buzdítani mentoráltjaikat is. Hiszen senki sem szerezhet tudomást a személyisége mélyén rejlő adottságokról, amíg új helyzetek megélése által a felszínre nem engedi azokat. A személyes készségek ismerete pedig megalapozza azt a házat, amelyre majd erős karriert lehet építeni. „Élj túl egy napot a városban! — City Tour kalandok” — így nevezték el a mentorok azt a városban kalandozni, eltévedni és megkerülni engedő játékot, amelynek célja a fiatalok önbizalmának és önállóságának erősítése. De nem csak a városba, hanem a természetbe, a Caritas termeibe, sőt önmagukba is hívják őket kalandozni. Kirándulásokat, nyári táborokat, játékos klubfoglalkozásokat, egyéni beszélgetéseket szerveznek számukra, amelyek lebonyolításához nagy szükségük van önkéntesek segítségére.

Lélekfodrász
„A kéthetente megszervezett klubozásokra mindig igyekeztem eljutni. Pár emberhez közelebb kerültem, nekik barátnőjük, egyfajta nővérük lettem. Ha problémáik voltak, megbeszélhették velem, mert érezték, hogy jóindulattal fordulok feléjük. Ennyi idősen sokszor kihasználják az embert, így megnyugtató lehetett számukra, hogy van egy személy, akiben megbízhatnak. Volt, hogy a tanulásban próbáltam segíteni, de pár alkalom után ezek mély beszélgetésekbe csúsztak át. Nagyon szeretem hallgatni a történeteiket. Azt szeretem ezekben a beszélgetésekben, hogy láthatom rajtuk a különbséget beszélgetés előtt és után. — Sorolta tapasztalatait Miklós-Fábián Nóra, és máris rátért kedvenc történetére. — Szeretek tanulni, de tanítani, magyarázni sosem tudtam. Ha a beszélgetőpartnerem elkalandozott, én nem a valóságba húztam vissza, hanem elmélyülten hallgattam. Voltak persze sikeresebb alkalmak is, de ezek is mindig személyesre sikerültek. Az egyik kedvenc sztorim ezzel kapcsolatban, amikor egy fiatal lánynak a Bánk Bánt magyaráztam, miközben a haját vágtam, amit előző nap elrontott a fodrász, és ő sírva hívott fel segítségért. A haja jó lett, és még tanult is közben. Irtó jól sült el!” — mesélte lelkesen Miklós-Fábián Nóra.

Támasz a tanulásban
„Az Iránytű a munka világába sok pozitív tapasztalatot nyújtott számomra, elsősorban azért, mert nekem is egy nagyon szerethető, segítőkész mentorom volt Bojoievschi Éva személyében, akitől sokat tanulhattam arról, hogyan is legyek jó mentor. Az elején kilencedik osztályos gyerekekhez látogattunk el csapatépítő játékokat játszani. Később külön-külön is foglalkoztunk a diákokkal úgy, hogy segíteni próbáltuk őket a személyiségük fejlődésében. Ezt követően érettségire való korrepetálást vállaltam magyarból” — válaszolta Buksa Evelyn kérdésemre, hogy milyen típusú munkákat végzett az Iránytűben.

„A legjobban a nyári táborokban való munkásság és a korrepetálás tetszett, mert át tudtam adni abból a kevésből, ami nekem van” — osztotta meg gondolatait Kovács Ágnes. Elmesélte, hogy részt vett a kéthetente megszervezett csoportfoglalkozásokon, emellett pedig angolból is korrepetálta a mentoráltakat.

Csapatjátékos
„Én nagyjából velem egyidős fiatalokkal foglalkozom. Többnyire az iskolával kapcsolatos kérdésekben próbálok segíteni. Voltam már táborokban is, ahol a fiatalokat kellett a kora reggeli programokra ébreszteni. A csapatépítő programokat és a táborokat élvezem a legjobban, mert ilyenkor közvetlenebbek vagyunk, és bizonyos mértékig egymás életébe is betekintést nyerhetünk” — válaszolta Keresztes Laura kérdésemre, hogy milyen tevékenységet végzett legszívesebben.

Kihívások
Mivel nincs olyan munka, amely csak pozitív nyomokat hagyna egy ember életében, az önkéntes szolgálat kihívásairól faggattam a fiatalokat.

„Volt olyan, hogy sok anyagot összeállítottam a magyar korrepetálásra, és összeszámoltam, hány hét van hátra az érettségiig, hogy ennek függvényében haladhassunk az anyaggal, de a mentoráltam heteken keresztül lemondta az órákat. Ez számomra azért volt nehézség, mert tudtam, hogy a saját kárára megy a dolog, de ő nem szeretné megérteni, mert fontosabbnak látja a szabadnapokat, vagy éppen a vakációt, amit akkoriban a vírus miatt egy hónap hosszúra nyújtottak” — mesélte Buksa Evelyn.

„Sokszor volt úgy, hogy egy beszélgetés során megegyeztünk valamiben, ami aztán a valóságban nem úgy végződött. Persze, hogy rosszulesett! Nem csak azért, amiért nem hallgatott rám, hanem mert tudtam, meg fogja ütni a bokáját, és mégsem erőltethettem rá az akaratomat. Fájdalmas látni, hogy emberek, akiket időközben annyira megszeretsz, olyan szituációkba ugranak bele, amelyekről te már előre tudod, hogy kárukra lesznek” — vallotta Miklós-Fábián Nóra.

„A kortárs mentor szerepben nem tudtam úgy kibontakozni, ahogyan szerettem volna, mert sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon jó tanácsot adtam-e. Egy másik tényező, amely befolyásolt abban, hogy inkább másra bízzam ezt a feladatot az volt, hogy nem szeretem a beszélgetéseket, feladatokat online térben, egy képernyő előtt végezni” — osztotta meg tapasztalatait Depner Emma.

„Néha nehézségnek éltem meg a türelmet. Azt várni, hogy a fiatalok feloldódjanak, nyitottak legyenek velem és társaimmal szemben. Láthatatlan nehézség volt még a fáradtság és az időbeosztás. Amikor fáradtan indultam el egy programra, vagy ott fáradtam el, akkor is meg kellett állnom a helyem. Az időbeosztás sokszor még most is probléma. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a magánéletem és az önkéntes életem között” — vallotta Kovács Ágnes.

Az önkéntes elégtétele
Amint a fönti sorokban olvashattuk, mindannyiukban erős motiváció izzik, amely átsegíti őket a nehézségeken. A segítségnyújtás során átélt szép pillanatok pedig kárpótolják őket fáradozásaikért.

„Az önkéntes fizetsége az öröm, amiért segíthet másokon” — fogalmazta meg válaszát Máthé Árpád Zoltán kérdésemre, hogy mi az önkéntes fizetsége.
„Amikor látod a társad arcán a megkönnyebbülést, amiért segítséget kapott, és az örömtől csillogó szemeket” — egészítette ki Depner Emma.
„Sok boldog mosoly” — tette hozzá Keresztes Laura.
„Az önkéntesek legnagyobb elégtétele az, amikor mosolyt tudnak csalni mások arcára a tetteik által” — erősítette meg Buksa Evelyn.

„Számomra a legnagyobb érték, hogy egy olyan csapat tagjának érezhetem magam, amelyben egymásért vagyunk. Az Iránytűsök második családommá lettek. Nagyon szerethetőek, néha persze idegesítőek és fárasztóak, mint egy jó kistesó, de semmiért nem adnám őket. Életemben nem sírtam még ennyit örömömben, és szerintem ez önmagáért beszél” — újságolta Miklós-Fábián Nóra.

„Szerintem a legnagyobb fizetség, ami engem mindig motivált, az eredmény, amit hosszas munkával érsz el. Például, amikor egy mentorálttal hónapokon át foglalkozol, és egy idő elteltével látod a fejlődést, amelyhez a te munkásságod is hozzájárult” — válaszolta Kovács Ágnes.

„Amikor egy kilencedik osztályos lányt mentoráltam, megkérdeztem tőle, hogy miben segíthetek. Visszakérdezett, hogy ő miben segíthet. Támaszom akart lenni, amint én is neki. Nagyon pozitív emlékként maradt meg, és pont az ilyen dolgok miatt éri meg önkéntesnek lenni” — mesélte Buksa Evelyn.

Üzenet jövőbeli önkénteseknek
„Azt üzenném azoknak, akik önkénteskednének, hogy bátran vágjanak bele, mert megéri!” (Buksa Evelyn)
„Csak próbálják ki!” (Miklós-Fábián Nóra)
„Szerintem mindig jó kipróbálni valami újat! Én is így kezdtem, és nem bántam meg. Aki nem fél a kihívásoktól, kezdjen el önkénteskedni, mivel nagyon sok motivációt ad az élethez!” (Máthé Árpád Zoltán)
„Tegyenek azért, hogy elinduljanak ezen az úton. Csatlakozzanak egy szervezethez, és tegyék, amit szeretnének.” (Keresztes Laura)
„Ne gondolkodj tovább, vezéreljen a szíved, és ne keresd a kifogást, hogy miért ne tedd!” (Depner Emma)
„Lépj ki a komfortzónádból, és mondj igent a jóra!” (Kovács Ágnes)

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Életízesítők BŐVEBBEN
Tábortüzek tükrében BŐVEBBEN
Játszom, tehát alkotok. Alkotok, tehát tanulok. BŐVEBBEN
Vicces, amikor figurázik az Iránytűd… BŐVEBBEN
Légy te a változás mások életében! BŐVEBBEN

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.



Implemented by:

Working together for a green, competitive and inclusive Europe