Életvidám időskor

Tartalmas időtöltésben van részük azoknak a szépkorúaknak, akik a csíkmadarasi Többcélú Központ kedvezményezettjei. A tavaly ősztől működő központban a Gyulafehérvári Caritas és a Csík Leader Egyesület valósítja meg programjait a POCU/827/5/2/139817 pályázat keretében. Balázs Csilla kolléganőnk az idősek számára tart foglalkozásokat heti rendszerességgel.

A programban résztvevő időskorúak a szellemi frissesség megőrzése és a mozgás számos jótékony hatása mellett az elmagányosodás, elszigetelődés csapdájából is kiszabadulhatnak. A projektben 65 év fölötti egyedülálló, nyugdíjas személyek vesznek részt többnyire Csíkmadarasról, de a környező falvakról is vannak csoportok. Jelen pillanatban tizennyolc kedvezményezettel zajlanak a foglalkozások.

Ott jártamkor épp kézműves foglalkozás zajlik, tulipánokat varrnak, amelyekből haza is visznek. Színek szerint párosítják, hogy melyik mutat majd jobban a vázában. Varrás közben, éneklésüket félbeszakítva, mesélnek nekem arról, hogy miért szeretnek a központba járni. Egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a társaság miatt járnak a központba, ahol nagyon jól érzik magukat, szeretik a foglalkozásokat, többen kiemelve közülük a tornát.

Aktív időskor

„A reggelt mindig mozgással kezdjük. Akinek szüksége van, azt be is szállítjuk a központba. Mozgás után mindig következik a tánc, van, amikor ülő táncot tanulunk, van, amikor körtáncot, van, amikor párban táncolunk. Ez függ attól, hogy mi éppen aznapra a témánk, és mennyit mozogtunk előtte. Minden alkalommal más-más koreográfiát tanulunk, hogy az agytorna meglegyen ezáltal. Mindig mondom, hogy nem kell a tánc tökéletes legyen, csak élvezzék. Majd szünet következik, kávéznak, beszélgetnek, egyfajta szabadabb foglalkozás van. Szünet után jön a memóriafejlesztés akár hangszerekkel, színezéssel, emlékek felidézésével, névkereső játékokkal, rajzolással. Mindenből van egy kicsi sikerélményük, mindenkin látszik a fejlődés” – meséli Csilla a központ mindennapjairól.

Összekovácsolódott közösség

Együtt ünneplik meg a névnapokat, jelesebb világnapokat, ünnepeket. „A farsangra három héten keresztül készültünk, a dekoráció elkészítésétől a jelmez megvarrásáig mindent ők csináltak” – eleveníti fel Csilla az emlékeket a nemrég megrendezett farsangi bálról. Tematikus hetek vannak, olyankor egy központi téma köré épül az egész heti foglalkozás. Az elkövetkezendő időszakban, a böjtben, az ima kap főszerepet.

A legidősebb foglalkoztatott 89 éves, máshová nem is mozdul ki otthonról, csak a központba – tudtam meg Csillától. „Elsősorban a társaság miatt szeretnek ide járni, itt kikapcsolódnak, nem egyedül ülnek otthon. Én azt gondolom, amíg itt vannak, nem foglalkoznak az otthoni bánattal. Arra nagyon odafigyelek, hogy ami éppen a nagyvilágban zajlik, azt hagyjuk is kint. Szeretettel jönnek ide. A csoportok összeforrtak, összhangban vannak.”

„Nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Nekem példaképeim, annyi mindben van az életbe, és ők négyszer-ötször annyi rosszat megéltek mint mi, mégis újra tudják kezdeni, mégis van életkedvük, erejük, tudnak mosolyogni. Nekem példaértékű minden egyes személy, mindenkitől lehet valamit tanulni. Feltöltenek” – zárta beszélgetésünket Csilla, arra a kérdésemre válaszolva, hogy miért szeret idősekkel foglalkozni.

A központról

A Többcélú Központ Csíkmadarason működik tavaly ősztől. A projekt célja a szegénység vagy társadalmi kirekesztés által veszélyeztetett személyek számának csökkentése a peremre szorult közösségekben, küzdelem a szegénység, a megkülönböztetés és a társadalmi kirekesztés bármilyen formája ellen, érintve a Csík Leader teljes területét. A központ számos képzés és különféle tevékenységek helyszínéül szolgál minden korosztály számára.

A Székelyföld Magazin a csíkmadarasi központ tevékenységeit is bemutatja, az adás visszanézhető ERRE a linkre kattintva.

András Rozália

Kapcsolódó írások:

A projekt leírása >>> BŐVEBBEN
A projekt elkezdését ismertető sajtóközlemény >>> BŐVEBBEN
Tájékoztató rendezvény 2021. július 7-én >>> BŐVEBBEN
Gyermekgondozó képzés >>> BŐVEBBEN
Sikeres képzés >>> BŐVEBBEN
Képzés vállalkozni akaróknak >>> BŐVEBBEN