Elkezdődött a Pető fejlesztő program Csíkszeredában

A Pető módszer alkalmazása a mozgáskárosodott személyek számára

A program megnyitójára kedden, július 19-én került sor a Szent Imre Ifjúsági Központban. A megnyitó előtti napon az érdeklődők egy előzetes szűrésen vettek részt, melynek célja az volt, hogy felmérjék a jelentkezők állapotát, hogy a Pető-módszer alkalmasnak bizonyul-e fejlesztésükre. A gyerekek és felnőttek, akiknél a módszer alkalmazhatónak bizonyul, három hétig tartó, intenzív, fejlesztő programon vesznek részt.

A Pető-módszer azon gyerekek számára nyújt segítséget, akiknek születés előtt közben vagy után valamilyen rendellenesség lépett fel: oxigénhiányos állapot, agyvérzés, nyílt gerinccel való születés és az, ezáltal jelentkező mozgáskárosodás, illetve olyan felnőttek részére szól, akiknek agyvérzés, koponyasérülés miatt van mozgáskárosodásuk, esetleg Parkinson-kórban vagy Szklerózis Multiplexben szenvednek.

Idén összesen 23 felnőtt és 19 gyerek vesz részt naponta a fejlesztésen. A résztvevőkkel személyre szabottan zajlik a munka, vannak, akik csoportos foglalkozásban részesülnek, és vannak olyanok is, akikkel egyénileg foglalkoznak a konduktorok.

A módszer különlegessége, hogy megismeri az egyéneket külön-külön, így a résztvevők eredményes fejlesztésben részesülnek, ami magába foglalja a mozgás, a beszéd, az értelem, az önellátás tanítását, valamint a szociális képességek fejlesztését.

A Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Mozgássérültek Pető András Intézete harmadik alkalommal szervezi meg a mozgásállapot-felmérő vizsgálatot és az azt követő 3 hetes intenzív fejlesztő programot Csíkszeredában.

További részletek a módszerről és az előző évek tapasztalatairól itt érhetők el.

(Imets Dóra)