Élménydús nyárvégi kirándulás

A zabolai közösségi központ tizenkét roma fiataljának élménydús nyárvégi kirándulásban volt része, ugyanis szeptember 6-án ellátogattak a sugásfürdői erdei kalandparkba és Sepsiszentgyörgyön megnézték a magyarországi Máté Bence nagyszabású természetfotó-kiállítását.

A zabolai 12–16 esztendős fiatalok két felnőtt és négy önkéntes kíséretében autóbusszal érkeztek meg Háromszék megyeközpontjába, ahonnan a Sepsi Tour kalandvonattal mentek ki a Sepsiszentgyörgytől 8 km-re nyugatra fekvő Sugásfürdőre, amely a Görgő-hegy keleti lábánál, a Sugás-patak völgyében található, mintegy 775 méteres tengerszint feletti magasságban. A festői környezetben elhelyezkedő üdülőtelepen az orbaiszéki gyerekek kipróbálhatták az erdei kalandpark kötélpályáját és a szabadtéri mászófalát. A környék a gyerekek izgalommal telt hangjától, nevetésétől és biztatásától volt hangos, a rengeteg hévvel megfűszerezett banzáj pedig egy kis piknikezéssel ért véget.

A Szentgyörgyre való visszatérést követően a kirándulók első megállója a helyi Caritas székhelye volt, ahol a gyerekek pizzázás közben osztották meg egymással a sugásfürdői kaland életre szóló élményeit. A nap végéhez közeledve a csoport kisétált az Erzsébet parkba, majd megtekintette a Sepsiszentgyörgy főterén látogatható természetfotó-kiállítást. A zabolaiak visszatartott lélegzettel és nagyra nyílt szemekkel csodálták meg a magyarországi Máté Bence fotográfus Vértelen Vadászat című szabadtéri tárlatát, amely, ha percekre is, de bepillantást engedett a földkerekség hihetetlen állatvilágába. Ezt követően a gyerekek megcsodálhatták és megtapinthatták a Sepsiszentgyörgy belvárosának épületeit mintázó bronzmakettet. A kirándulás utolsó mozzanatai fotózkodással teltek el: előbb a #Sepsi feliratnál, majd a parkbéli kis hídnál készült közös csoportkép.

„A gyerekek nagyon élvezték a kalandparkbeli kötélpályát és műfalmászást. Előbb a bátrabbak teljesítették a két kihívást, majd a többiek is bekapcsolódtak, és a torkukban dobogó szívvel egymás után vették az akadályokat. Azt hiszem, hogy a fotókiállítás is tetszett nekik, hiszen mindannyian ámulva nézték végig a képeket. Ez egy szép nap volt mindannyiunk számára” – nyilatkozta érdeklődésünket Kovács Ottilia, a Gyulafehérvári Caritas közösségi facilitátora.

A zabolai gyerekek kirándulása Kovászna Megye Tanácsának támogatásával valósulhatott meg.

Tibodi Ferenc