Élményekkel, örömökkel teli családi nap

A Caritas Maros megyei Családsegítő Szolgálata július 5-én első alkalommal szervezte meg az erdőszentgyörgyi nappali foglalkoztató központhoz tartozó gyerekek és családjaik számára a családi napot, azzal a céllal, hogy a szülők-gyerekek minőségi időt tölthessenek egymással, másfajta környezetben, valamint a családok is közelebb kerüljenek egymáshoz, jobban megismerve egymást. A bözödújfalusi tó környezetében mintegy hatvan erdőszentgyörgyi és bözödi gyermek – szüleikkel, testvéreikkel, nagymamáikkal együtt, és a Caritasos munkatársak tették az eseményt színessé, tartalmassá, egymásnak felejthetetlen élményeket nyújtva.

A családi nap közös reggelivel indult, majd tánccal, játékokkal folytatódott, következtek a családi és csoportos vetélkedők, valamint a kézműves foglalkozások. Felemelő érzés volt az önfeledt gyerekarcok látványa, a lelkes részvétel az ügyességi próbák során, valamint a kitartó, alapos munka a kézműves gyakorlatokban. A szervezett programunk sikeressége abban is megmutatkozott, hogy láthattuk a családokat közösen részt venni a vetélkedőkön, együtt játszani, zsákba ugrani, kézműveskedni és a gyerekeket biztatni, támogatni egy-egy próba során.

A vetélkedők után a szabad játéknak is örültek a gyerekek, majd a jól megérdemelt ebédnek, bográcsos gulyásnak örülhettünk mindannyian, amelyet Szekeres Margit és Muica Jolán önkénteseink irányításával a szülők, nagyszülők készítettek.

 A délután tematikus programokkal folytatódott, melyet meghívott vendégeink tartottak, így a taekwondo harcművészet alapjait és az önvédelem lépéseit Barabás József edző és 14 tanítványa mutatta be a családok számára. Ezt követően a jelen lévő gyerekek is kipróbálhattak egy-egy fogást, részt vehettek egy rövid taekwondo edzésen. Ezzel párhuzamosan Szigyártó Adrienn pszichológus kolleganőnk a Higiénia és egészség fontosságáról és annak kérdéseiről beszélgetett a jelen lévő szülőkkel.

A Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület íjászati bemutatója következett, melynek során a gyerekek, szülők nemcsak hogy kipróbálhatták az íjászatot, de sok érdekes dolgot tanulhattak is magáról az íjról, a nyílvesszőről és az ősi magyar viseletről is. Ezzel párhuzamosan a kézműves asztaloknál a gyerekek arcfestésen is részt vehettek, valamint a fafaragás technikáival is megismerkedhettek.

Szabó György erdőszentgyörgyi fafaragó mutatta be a fafaragás művészetét, valamint az ahhoz szükséges eszközöket. A gyerekek nagy érdeklődéssel és elszántsággal vettek részt a foglalkozáson, sokan büszkén vitték magukkal a kifaragott termékeiket. A fafaragó elmondása szerint felfedezett egy-két ügyes kezű tehetséges gyereket, akiknek jó érzékük van a faragáshoz.

A programot egy közös csoportképpel zártuk, majd a családok feltöltődve, sok élménnyel gazdagodva térhettek haza otthonaikba. Reméljük, hogy sokáig tudnak táplálkozni a megtapasztalt élményekből és nem feledkeznek meg arról sem, hogy néha jó megpihenni, kiszakadni a hétköznapok mókuskerekéből és tartalmas időt tölteni a családdal, együtt játszani, nevetni a gyerekeikkel.

Köszönjük Barabás Levente házigazdánknak, a Lóci fogadó tulajdonosának vendéglátását, meghívottainknak a színvonalas bemutatókat, Erdőszentgyörgy Önkormányzatának és az Association Plans-les- Ouates– Sangeorgiu svájci egyesületnek támogatását.

(Orbán Szidónia)